Zirc

2007.10.02. 02:28

Nem beteg a kórház

Ajka (tbzs) - A múlt heti képviselő-testületi ülésen a jobb- és a baloldali képviselők is egyetértettek abban, hogy jelentős vállalkozás a kórházé.

Kiss Nikolett

A főigazgató asszony beszámolóját egyhangúlag fogadták el a városatyák.

Dr. Nyári Ildikó főigazgató asszony a képviselők által feltett kérdésekre válaszolva elmondta, hogy rontotta az intézmény gazdasági eredményeit, hogy nem kaptak támogatást gépműszerre, a költségeket a működési pénzből fedezték. Az államtól visz- szamenőleg 43 milliós támogatást kaptak, és további 67 millióra számíthatnak az év végéig. A megszorítások miatt viszont csak félhavi költséget kapnak vissza. A vizitdíj bevezetésével a járóbetegek létszáma drasztikusan csökkent, emiatt április óta negyvenmilliós a veszteség. Az év végére azonban jóval százmillió alá mehet a tartozás mértéke. Miközben ötvenmillióval kezdték az évet, ennek ismeretében a kilátások jónak mondhatóak. Egyébként az adósságállományt a lejárt szállítási tartozások teszik ki. A főigazgató asszony a kórház dolgozói létszámát illetően hozzátette, hogy az előirányzat szerint 690 fő körüli a létszám, de 640 fővel is el tudják látni a feladatot. Pillanatnyilag ugyan 604 dolgozó van a kórházban, de a kisgyermeküket otthon nevelő édesanyákkal együtt ez a szám 640-650 lehet. Öt szakorvos hiányzik csupán, a gazdasági szakemberek és a szakdolgozók elegen vannak. Az átalakítás kapcsán nem kellett felmondani egyetlen dolgozónak sem, de a főigazgató asszony szerint a betegektől érkező panaszok száma sem nőtt. Időközben újra végeznek tüdőszűrést, mivel sikerült beszerezni a szükséges gépet. A szűrésre fordítható munkaidő viszont korlátozott, ezért nem tudnak minden esetben azonnal szűrni. A beszámolóra reagálva a jobboldali képviselők úgy vélték, hogy a kórház jövője nem megnyugtató, az önkormányzat az első fél évben nem tudott eleget tenni a fejlesztésekre, felújításokra, be- ruházásokra vonatkozó igé- nyeknek.

A baloldali képviselők köszönetet mondtak a kórház vezetésének és a dolgozóknak, valamint személyes tapasztalataikat és a hallott véleményeket is elmondták. Dr. Horváth József alpolgármester úgy vélte, minden esély megvan rá, hogy pozitív irányt vegyen a kórház működése. Dr. Nyári Ildikó leszögezte, hogy ezután sem fog kertelni, megmondja, ha valami nem jól működik, hogy nyugodt legyen a lelkiismerete.

Schwartz Béla polgármester elmondása szerint gratulációt érdemel az intézmény, de még jobban kell tenniük dolgukat, a kritikákat is megszívlelve. Kétségbeesésre azonban nincs ok.Nem ad okot aggodalomra az ajkai kórházelső féléves működése

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik