Zirc

2008.04.17. 02:29

Együttműködés

Kerta (ta) - Bali Tibor látja el februártól Kerta, Kamond és Karakószörcsök településeken a körjegyzői feladatokat.

Tisler Anna

A jegyző korábban az ajkai polgármesteri hivatal munkatársa volt. Kinevezése után rögtön a költségvetés tárgyalásával kezdte munkáját, és hozzálátott a körjegyzőség működését szabályozó jogi háttér felülvizsgálatához. A jogszabályokat az új rendeletekhez kellett igazítania, megteremteni a kifizetések egyértelmű szabályozását. A körjegyzőség munkatársai is igénylik a jegyzői segítséget a munkájuk elllátásához. Bali Tibornak három képviselőtestületre kell figyelnie, minden testületi ülésen részt vennie. Kérte a polgármesterektől és a képviselőktől, működjenek együtt egymással, mert csak így érhetnek el eredményeket. Most a mozgóárusítás kérdése ad számára feladatot. A helyi kereskedők tiltakoznak, mert a vidékről érkezettek előlük veszik el a vásárlókat. A mozgóárusok most napidíjat fizetnek, de tervezik, hogy szerződést kötnek velük. A lakosság is fordul panasszal a jegyzőhöz. Nemrég arról kapott bejelentést, hogy egy fővárosi iroda kölcsönt ígér a velük szerződést kötőknek. Kölcsön helyett viszont nekik kell minden hónapban fizetniük. A szerződőket arról szóban nem tájékoztatják, hogy vásárlói csoportba léptek be, és a sokéves futamidő végén juthatnak csak a pén-zükhöz. A többoldalas szerződésben viszont benne van, ezért a jegyző tanácsolja mindenkinek, ne írjon alá semmit, amíg végig nem olvasta azt. Gond, hogy az ezer fő alatti településeknek alig írnak ki pályázatot. A községek legfontosabb feladata az alapellátás működtetése. Kertán szükség volna egy faluközpont kialakítására, játszótérre, utak, járdák felújítására. Tervezik, hogy kifestetik a körjegyzőség épületét és korszerűsítik a számítógépes rendszert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!