Zirc

2012.08.13. 12:26

Összesereglettek a betyárok

Zirc - A 14. alkalommal megrendezett Bakonyi betyárnapok az elmúlt hétvégén két napon keresztül jelentettek nem mindennapi látványosságot és jó szórakozást helybelieknek is idelátogatóknak egyaránt.

Varga Domokos Péter

Pénteken lezajlott a vadételfőző verseny, ekkor tartották a hivatalos megnyitót. A megjelenteket Ottó Péter polgármester köszöntötte, a rendezvényt Talabér Márta, a körzet országgyűlési képviselője nyitotta meg. Az est fő produkcióját a hagyományőrző csoportok műsorai jelentették. A futballpályán felállított színpadon fellépett a zirci Égigérő Fa Hagyományőrző és Néptánc Csoport, a Széljáró Balladás Együttes, a litéri Szárazág és Zöldág Néptáncegyüttes, ők táncházat is adtak. A szintén helyi előadó, Petus Mónika népdalokat énekelt.
 
Még az este folyamán kihirdették a főzőverseny eredményeit is. A profi vendéglátósokból és szakácsokból álló zsűri a legjobbnak értékelte az olaszfalusi Szabó-klán vadpörköltjét. Őket a zirci Polgár József és csapata követte fantasztikus sertéspörköltjükkel, a harmadik legjobbat ételt a Csipet csapat, az Erzsébet kórház dolgozói készítették. Különdíjat kapott a felvidéki Nemesócsáról érkezett Molnár János a füstölt húsos babgulyására.


Szombaton a legnagyobb közönséget a lovas felvonulás vonzotta. A betyárruhában és az egyéb népviseletbe öltözött lovasok a rendezvény fő helyszínéről, a futballpályáról indultak el délután két órakor, majd a Rákóczi téren át a polgármesteri hivatal előtt vonultak el a benzinkútig, majd vissza.
 
A gazdag program délután a Bakonyi Lovas Klub (Zirc) ügyességi és fogathajtó bemutatójával folytatódott, melyen a vendég lovas egyesületek is részt vettek. A népes közönség ezúttal többek között azt csodálhatta meg, hogyan lehet lóhátról széktánc versenyt játszani, vágta közben fokossal oszlopról vizes flakont leütni, vagy dárdával eltalálni egy pajzsot.
 
A lovas programok szakkomentátora ezúttal is Varga Antal, a Zirci Takarékszövetkezet elnöke volt, aki maga is aktív lovas.

 

 


A rendezvényt szervező Békefi Antal Városi Könyvtár és Művelődési Ház vezetője, Benczikné Tóth Magdolna elmondta, a XIV. Bakonyi betyárnapok költségvetése közel négymillió forintot tett ki, ennek 50 százalékát Leader pályázaton nyerte az intézmény alapítványa. Nagyon sokat köszönhetnek a helyi vállalkozóknak, akik termékekkel, szolgáltatásokkal, valamint pénzzel is segítettek. Ugyanígy hálásak a civileknek, akiknek a részvétele nélkül nem valósulhatott volna meg a rendezvény. A sok segítő közül kiemelte a polgárőröket, akik éjszaka vigyáztak a sátrakban hagyott árukra, valamint a kellékekre.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!