Zirc

2013.04.18. 09:29

Negyvenszáz ultimó!

Olaszfalu - Úgy tartják, az ulti észjáték. Ezért is rendeznek belőle versenyeket.

Nagy Imre

Az utóbbin az olaszfalusi, mosonmagyaróvári, győri, bakonyszentlászlói, pápateszéri, veszprémvarsányi, csóti, vanyolai, bakonyszentiváni, porvai, fenyőfői kártyások vettek részt. Tíz asztalnál huszonnégyen mérkőztek, egyenként tíz „menetet” küzdve végig.

Az asztalonkénti első helyezett 3, a második 2, a harmadik 1 pontot kapott. kettőszáz pontról indultak, ez a rutinnak, illetve a lapjárásnak megfelelően nőtt, illetve csökkent a verseny folyamán. A résztvevők átlagéletkora 45 év volt, a legidősebb betöltötte a 73. életévét. Azt mondják, az ulti az a játék, ahol a gyenge lapokkal is lehet nyerni.

Ez így van, röpködtek a bemondások, a szakkifejezések a jó hangulatú megmérettetésen, amit egy nagyobb sorozat részeként tartottak. Az olaszfalusi versenyt Karvas János nyerte 22,5 ponttal, az összesítettben pedig Franczia Vilmos bizonyult a legjobbnak, ő 4 versenyen 92 pontot ért el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!