Bakonyi élő tájház

Romos épület, kívül-belül málló vakolat, bedőlt kút, leégett pajta, düledező istálló jellemezte előtte az ingatlant, fehérre meszelt, muskátlival díszített gádoros takaros ház lett belőle, ahova öröm belépni. Ez az egyetlen épület a faluban, mely eredeti formájában megmaradt. A gádoron, a színben a régi paraszti élet kellékei, az udvaron kút, galambdúc, szán, kocsi fogat, köcsögfa, hátrébb fonott kerítés, kecskék, pónik, birkák, nyulak, kutyák, kacagó gerlék. S a ház belseje kincsesbánya, amit csak ámulattal lehet szemlélni. Egy élő tájház.

A csetényi tájház 1920-ban épült, Gulyás Sándor asztalosmester és családja lakta. Az iratok között ott az erkölcsi bizonyítványa, kockás füzetében girbe-gurba írás: a megfelelő anyagból vagyok köteles előállítani az árut, az itt feltüntetett árért, a kívánt időre. Akkor még volt a szónak becsülete.

A tájház tulajdonosai Nagy Zoltán és párja, Somogyi Katalin pedagógus nagy álma valósult meg 2011 júliusában. Aki előtte pillantást vetett az egykori faluszéli házra, csak legyintett, ez is az enyészeté. Nagy Zoltán és párja, Somogyi Katalin meglátta benne az értéket. Tősgyökeres csetényiek, Zoltán már húsz éve gyűjti a régiségeket, a használati tárgyakat, berendezéseket. Nyaralásaik alkalmával mindenütt megnézték a tájházakat, vásároltak az ócskapiacokon. Katira is átragadt e szemlélet, sokszor jobban alkudozott, mint férje. 2010 júliusában vásárolták meg az elhagyott házat. Óriási erőfeszítéssel, rengeteg munkával újjávarázsolták s az óta szíves vendégszeretettel várják a látogatókat, akiket házi lekvárral, pálinkával, hamuban sült friss pogácsával kínálnak, és ha kedvük szottyan egy kis határjárásra, a pónifogat is előáll kikocsizni a festői panorámájú szőlőhegyre.

Nagy Zoltán kiveszi a tűzhelyből a friss pogácsát. Szíves vendégszeretettel várják a látogatókat (Fotó: Müller Anikó Hanga)

A házigazda minden tárgyról hosszasan beszél. A tisztaszobában az ablakokon csetényi kék hímzéssel kivarrt függönyök 1915-ből, az ajtók, ablakok eredetiek. Van itt komód, sarokpad, bábaasszony kellék, tulipánosláda 1875-ös felirattal, de a nyolcas akár hatosnak is olvasható, az asztalon petróleumlámpa, a szekrényben falvédők, egyikre Nagy-Magyarországot hímezték, szőttesek, kucsmák, posztókabátok, bélelt bársonynadrágok, berlinerkendő. Pruszlikok, „mellyes” kötények mindennapos viseletre és ünnepiek, melyeket vasárnap viseltek, kiülve a házak előtti kispadokra. Zoltán őrzi az ismert zirci Feri fényképész fotómasináját, amivel a falvakat járta. Minden házban ott függött a házi áldás, ott állt a bölcső, a kerekes gyerekcsősz. A falakon ősök fotója. Zoltán mindig kiszedi a régi keretből a képeket, sok titkot rejtenek, így talált rá egy 1941. évi konfirmációs emlékiratra és háborús újságokra, ezekkel védték keretezéskor a képet. Egy padláson rálelt dédapja képére, melyet orosz hadifogságból küldött haza, a lap Bécsen keresztül jutott el a kis bakonyi faluba. Kutyafa, azaz csizmalehúzó, rövid ágyak, melyeken szinte ülve aludtak a felpolcolt párnákon, kecselábú rokka, lóca, melyben vászonba csavarva kenyeret is tároltak, mert szellős volt, s nem tudott az egér bemászni. Bognár és Varga Juli néni szekrényei, ajtajain ceruzával felírva a családi események évszáma. Iskolatáska, amiben a nebulók a palatáblát és palavesszőt vitték. Parazsas vasaló, spriccelő, a mai gőzölős őse. Lekváros bödönök, hármat közülük Zoltán már kiskorában eldugott a padlásra. Ritkaság a „krachedlis” üveg, a szódásüveg őse. A faluban működött Wágner Ernő szikvízgyára. Az üvegeket megtöltötték, volt benne egy üveggolyó, melyet a szénsav felnyomott, ami aztán lezárt, ha valaki inni akart, be kellett nyomni a golyót. A polcokon hasas borosüvegek, esküvőkor a násznagyok ebben vitték a bort, szakajtóban pedig a kóstolót a papnak. Kászli, néprádió, vizespad, mellette vödör, egy pohár, mindenki abból ivott, ha átjött a szomszéd, még ő is. Motolla, kendertörő, rokka, tiloló, guzsalyfa, amit itt böszménfának tituláltak. Vitézi adományozó levél 1941-ből, Horthy és Teleki aláírásával. A hátsó szoba a mesterségek dicséretéről szól. A falakon a falu szülötte, Simon M. Veronika festményei, kosárfonóról, suszterről, borbélyról, kádárról, juhászról, szabóról, fazekasról, fonó-szövőnőről, mészégetőkről, teknővájóról, fejőnőről, aratókról, mellettük egy-egy jellegzetes tárgy, zséter, suba, felcsavarozható tűpárna, borotvapamacs, ár.

A tájház amellett, hogy értéktár, élő valóság. A család részt vesz a falu életében, a közeli hagyományőrző rendezvényeken, képviselve a múlt üzenetét, egy letűnt világ értékrendjét.

Mindennek megvolt a rendje, ideje

A régiek bölcsek voltak, ezt bizonyítja életmódjuk, eszközeik. A lüszter lámpát ellensúllyal, lánccal emelték, szabályozva a fényerősségét. A görbenyelű sütőlapátot nagykemencéknél használták, benyúltak vele a sarkokba is. Hege Imre bácsi rakta az ötfunkciós csikós sparheltet, ezen főzték a krumplit a kenyérsütéshez, volt füstölő része is. A tűzhelyen rézüst állt, hogy mindig legyen meleg víz. A lábasvason szétterült a hő, nem kellett keverni az ételt. A hosszúnyelű lekvárkeverő megakadályozta, hogy a forró gyümölcs ráfröcsögjön a főző kezére. Az aszalót a megterített gyümölccsel kenyérsütés után tették a kihűlt kemencébe. Mindennek megvolt a rendje, a maga ideje.