Zirc

2014.03.10. 13:30

Embertelen diktatúrák

Zirc - A kommunizmus áldozatairól emlékezett meg a Zirci Országzászló alapítvány a minap a városházán.

Horák János

A megemlékezőket Egervölgyi Dezső köszöntötte, majd átadta a szót Ottó Péter polgármesternek, aki felidézte Oloffson Placid atya néhány évvel ezelőtti látogatását. Idén dr. Czike Imre János, ciszterci szerzetes, a Hit pajzsa kitüntetettje emlékezett meg arról, hogyan élte meg a kommunista diktatúrát. Beszélt a ciszterci rend alapításáról, felemelkedéséről, virágzásáról, majd a sorsáról az államosítások korában.

Elmondta, 1950-ben volt novícius, de a rend tagjainak üldözése miatt csak sokkal később, 1966-ban tudták felszentelni. A szerzetes felidézte az emlékeit Endrédy Vendel zirci apátról, akit 1950-ben tartóztattak le és vetettek alá válogatott kínzásoknak. Az '56-os forradalom kezdetén kiszabadítottak, bukása után azonban újra bebörtönözték, majd Pannonhalmára szállították és az idős szerzetesek gondozóotthonába kellett letöltenie élete hátralévő évtizedeit.

Dr. Czike Imre János ciszterci szerzetes, a Hit pajzsa kitüntetettje mellett jobbról Huszár Lőrinc plébános atya a megemlékezésen (Fotó: Horák János)

 

A visszaemlékezés végén Kovács Zoltán kormánymegbízott is elmondta gondolatait. Közölte, sajnos főleg időseket lát a közönség soraiban, pedig fontos lenne tudatosítani a fiatalokban, hogy a kommunizmus ugyanolyan szörnyű rendszer volt, mint a fasizmus, és nincs lényegi különbség az embertelen diktatúrák között.

A rendezvényt Huszár Lőrinc ciszterci plébános atya, Vecsey Katalin, református lelkipásztor és Szakos Csaba, evangélikus lelkész áldásai zárták.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!