Zirc

2017.02.17. 13:24

Felolvasnak, meghallgatják meséiket

Zirc – A Szent Bernát Idősek Otthona szívesen fogad önkénteseket, jelenleg a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola két diákja végez náluk közösségi szolgálatot.

Müller Anikó Hanga

2016. január 1-től a kötelező érettségi előfeltétel e szolgálat keretében ötven órát teljesíteni. Rausz Dorka Tótvázsonyban, Varga Amanda Tüskeváron él, jelenleg kollégisták. Mindketten művészeti tagozatosok, most fognak érettségizni és még egy szakmai évet itt töltenek jelenlegi iskolájukban. Osztályfőnökük, Fátyol Ella pedagógus javaslatára választották az intézményt, ahol teljesíthetik a kötelezettséget.

Örömmel járnak oda, annál is inkább, mert egyiküknek volt már negatív tapasztalata az önkéntesség elfogadtatásával másutt. Itt várták és szeretettel fogadták őket, nagy szükség van a jelenlétükre, munkájukra, ők pedig úgy érzik, kamatoztatják az iskolában tanult művészi és kézműves ismereteket, kiélhetik kreativitásukat. Együtt jövünk, úgy sokkal jobbak vagyunk, mondják. Szeretnek beszélgetni, ezt az idős emberek szívesen veszik. Az intézmény 2013 óta fogad folyamatosan önkéntes diákokat, nem csak a helyi középiskolákból, de veszprémi oktatási intézményekkel is van szerződésük, tájékoztatott Bauer Tiborné foglalkoztatás vezető, aki a diákmunkát koordinálja.

Rausz Dorka – balról – és Varga Amanda örömmel végzik a közösségi munkát a Szent Bernát Idősek Otthonában
Fotó: Müller Anikó Hanga

– Akik nálunk jelentkeznek e munkára, azoknak van valami különleges kötődésük az idős emberekhez. Szeretnek velük foglalatoskodni, beszélgetni, meghallgatni történeteiket, felolvasni neki. Volt olyan diák, akire önállóan rábízhattam a felolvasó csoportban a foglalkozások levezetését. A diákok részt vesznek a kulturális programokon, a teadélutánokon, aktív szerepet vállalnak a mesélő-, a zene-, a tornacsoportokban, kísérik a kerekesszékhez kötötteket az orvosi szobába, a kápolnába, a fürdőbe, a közösségi helyiségekbe, mondta. A két „bélás” gimnazista most ciszterci címereket rajzol elő, előkészülve egy későbbi alkotó foglalkozásra. Dorka elmondta, tanítóképzőben tervezi továbbtanulni, rajztanár szeretne lenni, de elvégez majd egy cukrászképzőt is.

– Érdekes hallgatni itt az idős embereket, milyen volt az életük régen. A nagyszüleim is tolókocsihoz kötöttek, egy esztergomi otthonban vannak, ha meglátogatom őket, gyakran beszélgetek a lakótársaikkal is, mondta.  Amandának egy rokona és a dédnagyapja idős otthonban élt, élvezettel hallgatta mindig a történeteiket. Ő még nem döntött élethivatásáról, gondolkodott, talán környezetvédő, biológuskutató, biológia- vagy matematika tanár lesz, de vonzódik a régészethez és érdekli a tortaszobrászat, mert imád sütni és tortákat díszíteni. A fiatal önkéntesek színt visznek az idős emberek mindennapi életébe.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!