Zirc

2009.06.04. 02:28

Hagyományőrző nyári napok

Doba - Minden korosztály számára színvonalas programokat kínál a Somló hangja elnevezésű összművészeti fesztivál július 15. és 18. között a kastély parkjában.

Tisler Anna

Tornai Tamás, a Somló hegy Alapítvány elnöke elmondta, az idén először megszervezett sorozattal a kulturális turizmust kívánják fejleszteni, bemutatni a természeti értékeket, a hagyományokat, valamint összefogásra és együttműködésre biztatni a térség lakosait, intézményeit. 

Kovács Norbert
szervező hozzátette, minden délelőtt a gyerekeknek tartanak népi játszóházat, sportjátékokat, belépődíjat csak 15 órától kérnek a látogatóktól. A rendezvény idején a népzene és a világzene elismert művelői mutatkoznak be, többek között a Ghymes, a Csík zenekar, az Etnorom, a Duna Művészegyüttes, az Alig Színpad, a Los Andinos, valamint Dinynyés József

A szervezők bemutatkozási lehetőséget biztosítanak más borvidékek termelőinek is. Elhangzott, hogy a gazdasági válság miatt nehéz volt támogatókat szerezniük. Júliusban egy másik népi hagyományőrző program is várja az érdeklődőket. Kiscsőszön az ötödik Pajtafesztivál kilencedike és tizenkettedike között zajlik a megszokott rendezvényekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!