Zirc

2014.11.13. 10:40

Szakmai nap a zirci tanműhelyben

Zirc – Bemutatóval egybekötött szakmai nap volt a Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium tanműhelyében, melyen az iskola kőműves-hidegburkoló és festő szakma diákjai vettek részt.

Müller Anikó Hanga

Hujber Zoltán szakoktató kezdeményezésére érkeztek az iskolába, immár másodízben egy Magyarországon piacvezető, nemzetközi építőipari cég képviselői. Kapcsolatuk folyamatos, tavaly novemberben volt hasonló találkozásuk, mely után a tanulókat és oktatóikat a cég egész napos szakmai kiránduláson látta vendégül központi gyáregységében.

Jobbról a második Hujber Zoltán (Fotó: Müller Anikó Hanga)

A főszervező – aki maga is mesterember – bevezetőjében elemezte az állandó megújulás fontosságát, elmondta, vendégeik bemutatják, az építőipar általuk képviselt szegmenségen melyek a piaci trendek. Fontosnak tartja, hogy a jövő szakmunkásai megkapják szakterületük legfrissebb információit és megismerkedjenek a legkorszerűbb anyagokkal, termékekkel.

Kocsis Csaba területi menedzser elmondta, termékeikre harminchárom év garanciát vállalnak. Részletesen ismertette legújabb fejlesztéseiket, hangsúlyozta, ezek beépítése értéknövelő tényező. Szólt a lakóházak égéstermék elvezető berendezéseiről, azaz a kéményekről, az ezekkel szemben támasztott követelményekről, a jó minőségű, biztonságot nyújtó kéményrendszerekről, a szellőzés fontosságáról.

Szabó Tamás területi képviselő lapunknak elmondta, fontos számukra, hogy ellátogassanak a szakképző iskolákba, mert cégük folyamatosan fejleszt, új termékekkel jelenik meg a piacon és elengedhetetlen, hogy a közeljövőben a munka világába bekapcsolódó ifjú szakmunkások ezeket megismerjék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!