2009.04.25. 10:30
Így néz ki az év háza - Fotóval!
Tapolca - Díjat nyert Veszprém megyéből egyedüliként, Pupos Csaba építészmérnök a Magyar Építőművészek Szövetsége által kiírt országos, nyílt és nyilvános pályázaton.
A több év kihagyás után tavaly újraindított pályázatra közel száz építész jelentkezett a műemlék, lakóház, üdülő-nyaraló kategóriákban. A feltételek között szerepelt egyebek között a 2005 utáni használatbavétel, illetve a saját tervezői munka.
Pupos Csaba egy hajdani pince megújításával, átalakításával nyerte el a zsűri elismerését, illetve kategóriája első díját.
A zsűri úgy fogalmazott, hogy az egykori pince helyén felépített lakóépület a régit idézi, és nem csupán kulisszaként használja a népies elemeket.
Jó volt hallani, hogy részletformálásában is meggyőzőnek nevezték az általam tervezett lesenceistvándi épületet, amely a mezőny hasonló szellemben készült munkái közül végül az első helyen végzett - mondta lapunknak Pupos Csaba.
A lesenceistvándi ház, korábban pince, elnyerte a zsűri tetszését és az Év háza lett kategóriájában
(Fotó: Szijártó János)
Majd hozzátette, a felújítás során a környezetbe illesztésen túl törekedett a lehető legtöbb természetes anyag és hagyományos építési technológia alkalmazására, de ezzel együtt, ugyan rejtve, de a korszerű teherhordó szerkezeteket is felhasználták.
Az épület felújítása közel öt évig tartott, mivel a beépített bontott építőanyagok beszerzése is időbe került.
Az építész itt megjegyezte, hogy a pénzszűke miatt egyébként évről évre érezhetően felértékelődik a meglévő, bontott anyag ismételt felhasználása.
A pályázati munkák értékelése egyébként úgy zajlott, hogy a zsűri a benyújtott képeket, anyagokat tekintette át, és az azokból már a kiválasztott, legjobbnak ítélt munkákat látogatták meg személyesen az ország minden pontján.
A lesenceistvándi ház természetközeli, környezetbe illő kialakítása a személyes tapasztalás útján is bebizonyosodott számukra, így a tapolcai építész méltán kapott elismerést.
Ez egyébként azt jelenti Pupos Csabának, hogy a többi díjazottal együtt, számos kiállításon, szakmai rendezvényen, itthon és külföldön mutatják be munkáját katalógusokon, felvételeken a nagyközönségnek.