balesete után kerekesszékbe került

2021.09.12. 06:50

Kovácsból lett kosárfonó a dudari Hegedüs Árpád

Súlyos balesete után úgy gondolta a dudari Hegedüs Árpád, jobb lett volna, ha nem éli túl a történteket. Jó ideje azonban épp az ellenkezőjéről van meggyőződve.

Rimányi Zita

Hegedüs Árpád kitanulta a kosárfonást, nem is akárhogyan, szakmájában a legjobbak közé tartozik

Fotó: Rimányi Zita/Napló

Az egykor kovácsként dolgozó férfi kitanulta a kosárfonást, nem is akárhogyan. Szakmájában a legjobbak közé tartozik, és életszemlélete is példamutató.

Fotó: Rimányi Zita/Napló

Hegedüs Árpád kovácsként mezőgazdasági eszközöket készített, például ágyások kapálásához valót és hurulót. Megoldott ajtóvasalást és ekevasakat élezett. Saját műhelyében lópatkolással is foglalkozott, pedig már akkor is voltak méhei, és a szorgos kis rovarok meg a lovak nem szeretik egymást. Ám a férfi már akkor ügyesen boldogult az életünkben előforduló ellentétek feloldásával. Erre aztán nagy szüksége volt sorsának alakulása miatt. A helyi bányában dolgozott ugyanis: 15 évig föld alatt, tíz évig a kovácsműhelyben. Utóbbi helyen érte baleset. A napokban volt huszonöt esztendeje, hogy ráesett a daruról egy munkadarab.

Tetszetős kétfülű vékák

A ma már nyugdíjaskorú férfi, miután kerekesszékbe került, többféle új szakma megtanulásával próbálkozott, mert korábban mindig tevékenyen élte mindennapjait. Kiderült, hogy leginkább a kosárfonás tölti el megelégedettséggel. Hozzátehetjük: ezzel okoz másoknak is sok örömet. Munkái mívesek, aprólékosan, igényesen kidolgozottak.

– Pedig először nem is nekem tetszettek meg a vesszőből font, nagy, kétfülű vékák. A fiam szerette volna elsajátítani a készítésük fogásait. Akkor kezdett el ez engem is érdekelni. Aztán végül csak én tanultam ki igazán – idézte fel Árpád mosolyogva. Három tanfolyamot is elvégzett, egyet Dudaron, kettőt Zircen. Szerinte az a szép a kosárfonásban, hogy ha valaki már tudja az alapjait, akkor a saját elképzelései alapján alakíthatja ki, díszítheti a különböző tárolókat.

Fotó: Rimányi Zita/Napló

Már oda se néz

– Jó természetes anyaggal dolgozni. Az amerikai fűz ár- tereken terem. Ágait először kifőzik, aztán hántolják és szárítják. Mielőtt felhasználom, még beáztatom. Nyers, frissen szedett vesszőt tavasszal használhatok fel. A mozdulatok már annyira a kezemben vannak, hogy ha bemutatót tartok, oda se nézek arra, amit csinálok, annyira érzem a vesszőt. Akik ilyenkor figyelik a munkámat, azt szokták gondolni, mondani, milyen könnyen megy. Pedig eleinte sok gyakorlás, kitartás kell az alapanyag megfelelő hajlításához, fűzéséhez. Nekem ebben is szerencsém van. A kellő erő megvolt hozzá a karjaimban a kovácsmesterségem során szerzett rutin következtében – mondta a dudari férfi.

Amikor megkérdeztük, még miben érzi magát szerencsésnek, azt válaszolta: – A balesetem után úgy éreztem, jobb lett volna, ha ott maradok, azóta már éppen annak örülök, hogy túléltem.

Elmondása szerint családja szeretete mellett az segített neki sokat helyzete átértékelésében, hogy többször is részt vett olyan zánkai sport- és életmódtáborban, ahol csak kerekesszékesek voltak. Egymást lelkileg is erősítették, és megoszthatták egymással betegségük kezelésének tapasztalatait.

Hegedüs Árpád kitanulta a kosárfonást, nem is akárhogyan, szakmájában a legjobbak közé tartozik Fotó: Rimányi Zita/Napló

Három félmaraton

Hegedüs Árpádot felesége és két felnőtt fia támogatja. Boldogan várja harmadik unokája érkezését. Háromszor megkerülte a Balatont kézzel hajtott kerekesszékkel, háromszor teljesítette a félmaratont. Kétszer nyerte meg a kosárfonók pécsi országos versenyét: először a kezdők kategóriájában, a következő évben a haladók között. A megadott méretre kellett a helyszínen kosarakat készítenie, miközben a gyorsaság, a minőség is számított. Műhelyében füles, gyerekeknek való, kutyáknak szánt, piknik- és bevásárlókosarak, illetve tálcák, kaspók, szennyestartók sorakoznak. A megrendelők kérésére szögletes formájúakat is megfon, melyek elférnek egymás mellett a polcon. Családtagjainak már szekrénykét is megformált a fürdőszobájukba.

– A kerek kosáralapra, a fenékkarok mellé két-két oldalkarót tűzök be. Azokat megtöröm és felül összekötöm. Aztán még két-két vesszőt betűzök a fenékkarok mellé, azok lesznek a fonóvesszők. Először kialakítom az alsó szegélyt, majd haladok felfelé a fonással – osztotta meg mestersége fogásait lapunkkal a férfi, aki arra készül, hogy műveiből kiállítás nyílhasson Zircen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában