Törvényen kívül

Hilda néni bal lába a napokban megsérült, görcsöl, olykor képtelen menni. A megadott időpontban a megálló közelében várakoztam, kocsim úgy ötven méterre a parkolóban. A busz pontosan érkezett. Először iskolás gyerekek ugráltak le a sziszegve nyíló hátsó ajtón, majd jött Hilda néni. Leszállt, párat lépett, és a fájdalomtól nyögve összeroskadt. Mellette férfiak húztak el, rá sem pillantottak. Két nő legalább sajnálkozva rátekintett, de nem segítették talpra. Indultam az asszony felé, de ekkor mikrofonnal elém ugrott a városi televízió fiatal riporternője, és arról kérdezett, hogy mi a véleményem X. Y. énekes produkcióiról és a médiasztárrá avanzsált, dúsgazdag vállalkozó tévéműsoráról. „Kik ezek az urak?” – kérdeztem bepöccenve, amiért elállta az utamat. A hölgy buta arcot vágott. 

Kikerültem, és futottam a buszhoz. Hilda nénihez egy langaléta, sovány roma srác hajolt le, aztán a távolsági járat csomagtartójából elővett egy kerekesszéket. Együtt ültettük be a szipogó, magatehetetlen asszonyt. „A széket a béna nővéremnek hoztam ajándékba, mert a régi már használhatatlan” – magyarázta a srác. Barátom édesanyját a kocsimig tolta. Kezet ráztunk, megköszöntem a szívességét. Hilda néni most a meghatottságtól könnyezett, s arra kért, hogy a parkolóval szemközti cukrászdából kis tálkában hozzak neki két gombóc fagylaltot. 

A terasz egyik asztalánál a riporternő és az operatőr kávézott. A hölgy odaintett, s nekem szegezte a kérdést: „Ön újságíró, tehát szórakozott velem, vagy tényleg nem hallott a művészről és a vállalkozóról? Híres celebek.” Azt válaszoltam, hogy többnyire sportközvetítéseket nézek a tévében. „De hadd kérdezzek én is: ismeri a vármegyében élő Németh István Péter költőt, irodalomtörténészt, akinek számos kötete jelent meg?” Rázta a fejét: „Biztos még nem kapott díjat, ezért a neve nekem nem mond semmit.” „Kedves kolléganő, öreg pasas vagyok, leragadtam Zoránnál, Charlie-nál, Presser Gábornál, Koncz Zsuzsánál, Szűcs Judithnál és csupán azok a ritka szellemi vetélkedők kötnek le, melyek nem kifejezetten a mocskos pénz körül forognak. Maga felkavaró anyagot tudott volna készíteni azokról, akik közömbösen, felelőtlenül elsunnyogtak a földön fekvő utas mellett. Mulasztottak emberségből. Kis túlzással ez cserbenhagyás.” A kocsiban ülve fagyiztunk Hilda nénivel, s nekem eszembe jutott az amerikai író, Thornton Wilder egyik regényéből vett mondat: „Egy sereg olyan bűn van a világon, ami ellen nincs törvény.”