Kerek jubileum

2024.04.22. 07:00

Zirc építőmesterei – Az életet jelképező keresztek mutatják a húszéves alapítvány útját (képgaléria)

Egy határozott nem indította útjára több mint húsz esztendeje, de nem állt meg ennél a tiltakozásnál és azt sok igen követte. A Zirci Országzászló Alapítvány azért jött létre, hogy a bakonyi kisvárosban megmaradjon az országzászló-emlékmű, de születésnapi ünnepségén már azt lehetett sorolni, hogy sok keresztet, szobrot, más emlékművet hozott létre, újított fel, ápol gondosan.

Rimányi Zita

A Zirci Országzászló Alapítvány megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából ünnepséget szervezett. Ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk, 2003-ban hozták ugyan létre, de a jubileumi rendezvényt a napokban tartották meg. A köszöntések szerint a születésnap alkalmából megtelt terem is jelezte, az alapítvány értékes tevékenységet végez. Elhangzott, hogy lehetetlent nem ismerő boldog emberek közössége. Ottó Péter polgármester Zirc építőmestereinek nevezte őket, mert nekik köszönhetően születtek és születtek újjá építmények, és azért is, mert környezetükben értékeket teremtenek és őriznek, miközben lelkiekben is gazdagítják a közelükben, a Magas-Bakonyban élőket. Mintha együtt tudnák mozgósítani és megsokszorozni egyének erejét, s mintha ősi erőt adnának tovább, amit elődeinktől örököltünk. 

A köszöntések szerint a jubileumi ünnepségre megtelt terem is jelezte, az évfordulós alapítvány értékes tevékenységet végez
A köszöntések szerint a jubileumi ünnepségre megtelt terem is jelezte, az évfordulós alapítvány értékes tevékenységet végez
Fotó: Rimányi Zita/Napló

Bittmann Károly, a Zirci Országzászló Alapítvány titkára a vendégeket köszöntve beszélt arról, hogy tagjaiknak meggyőződése, a múlt értékei örömet okoznak mindenkinek, lehetőséget jelentenek azoknak, akik valami jót szeretnének tenni, olyasmit, amire közösen lehetünk büszkék. Csak tartsák meg magyar önérzetüket, kitartásukat, eszmeiségüket! – ez pedig már jókívánságként hangzott el az ünnepségre összegyűltek részéről.

A történelmi egyházak képviselői áldást mondtak az alapítványra. Huszár Lőrinc zirci plébános, ciszterci szerzetes ajánlotta mindenki figyelmébe a Keresztek című kötetet, ami a születésnapra készült el, és azokat a feszületeket, emlékműveket, szobrokat mutatja be, amiket az alapítvány hozott létre vagy újított fel és tart rendben. Az atya szerint a kereszt az élet, a felszabadulás jelképe, az emberek sorsához kapcsolódik. A kiadványról még külön írunk. 

Máj János, a Zirci Országzászló Alapítvány elnöke szelte fel a tortát
Máj János, a Zirci Országzászló Alapítvány elnöke szelte fel a tortát 
Fotó: Rimányi Zita/Napló

Bittmann Károly megköszönte mindazoknak a közreműködését, akik az elmúlt két évtizedben, a kezdetektől támogatták kezdeményezéseiket, többek közt a díszvendégeknek, Hoffmann Rózsa volt oktatásért felelős államtitkárnak, Campanari-Talabér Márta és Gyapay Zoltán volt országgyűlési képviselőnek, Hermann Istvánnak, a pápai könyvtár nyugalmazott igazgatójának. Kovács Zoltán országgyűlési képviselőnek szintén, aki nem tudott részt venni a rendezvényen.

Bittmann Károly és Máj János, a Zirci Országzászló Alapítvány titkára és elnöke adta át az emléklapot Ottó Péter polgármesternek
Bittmann Károly és Máj János, a Zirci Országzászló Alapítvány titkára és elnöke adta át az emléklapot Ottó Péter polgármesternek 
Fotó: Rimányi Zita/Napló

A kerek évforduló apropóján emléklapokat készíttettek a szervezők, hálával a segítő együttműködésért Ottó Péter polgármesternek, Egervölgyi Dezsőnek, az alapítvány kultúrfelelősének és Detre Csongornak, aki már kiskorában részt vett a civil szervezet rendezvényein. Az elismeréseket Máj János elnök adta át. A bakonyoszlopi és az olaszfalui kórus dalokkal tette szebbé az ünnepet és a régi jó kapcsolat jegyében köszöntötték fel tagjaik a születésnapos alapítvány vezetőit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában