2024.05.09. 10:00
Különleges fák fotótárlata a Follyban
Európa egyik legnagyobb hársfája, a zsennyei „ezeréves tölgy” és az ötvöskónyi famatuzsálem, amelyet a legenda szerint még Koppány vezér ültetett, és amely alatt IV. Béla is megpihent.
Többek között ezeket a különleges fákat is megismerhették az érdeklődők a badacsonyörsi Folly Arborétumban az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítás megnyitóján.
A hétvégén rendezett program résztvevői azt is megtudhatták, hogy első ágait az utolsó Árpád-házi király uralkodása idején hozta, ám gyökeret még ennél is régebben ereszthetett a szőkedencsi hársfa, amelynek életkorát legalább 700 évre becsülik a szakemberek. A famatuzsálem körül ma sírokat találunk, nem messze pedig egy Árpád-kori templom romjaira bukkantak a régészek. A különleges fotósorozat száz különleges fát örökít meg, Magyarország szinte összes tájegységében, megyéjében készültek felvételek hazánk legnagyobb fáiról, a szakrális szempontból érdekes példányokról, a környezetváltozás vagy az emberi tevékenység lenyomatait hordozó fákról, de olyanokról is, amelyeknek kultúrtörténeti jelentőségük van. A látogatók megcsodálhatták például a több mint 300 éves gerecsei kocsányos tölgyet, a zsennyei „ezeréves tölgyet”, amely a törzsét megtépázó viharok ellenére még mindig áll, vagy az ötvöskónyi hársfát. A hatalmas példányt a legenda szerint Koppány vezér ültette, a tatárjárás idején pedig maga IV. Béla király is megpihent alatta.
A kiállítást szombaton a Folly Arborétumban Folly Réka, az arborétum vezetője és tulajdonosa, valamint Pósfai György Széchenyi-díjas biológus, a Magyarország legnagyobb fái – Dendrománia című könyv szerzője, a Dendrománia internetes adatbázis alapítója nyitotta meg. - Úgy gondolom, hogy a múltunkat méltón őrző, hazánk büszkeségeinek számító különleges fák bemutatására, egy nívós fotókiállítás megrendezésére az arborétumnál megfelelőbb helyszínt keresve sem lehetne találni. A művészi élményt különlegessé teszi, hogy nemcsak zárt térben – a kiállítótérben és az étteremben –, hanem a kertben, a két szaletlinkben is vannak alkotások - fogalmazott Folly Réka.
A megnyitót rendhagyó tárlatvezetés és séta követte az arborétumban, ahol számtalan különleges örökzöldet, fa- és cserjefélét, valamint több ezer évelőt csodálhatnak meg a látogatók.