2024.05.06. 14:00
Új töltőállomást adtak át Sümegen
Elektromosautó-töltő állomást adtak át a hétvégén Sümegen a Vársétányon, a 84-es számú főút mellett.
Egy helyi vállalkozó segítségével alakítottak ki töltőállomást Sümegen a vár tövében, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, valamint Végh László polgármester adott át ünnepélyes külsőségek között szombaton. A elektromos autók térhódítása miatt napjainkban egyre fontosabbá váló fejlesztés kapcsán a miniszter úgy fogalmazott, hogy itt nemcsak a lokálpatriotizmus szép megnyilvánulása látszik, hanem jelentős lépés történt a térség versenyképesebbé tétele felé.
– Amikor az Európai Bizottság az egyes régiók versenyképességét és fejlettségét nézi, akkor az egyik mérőszám az elektromobilitás terjedését támogató infrastruktúrán alapul, annak sűrűségét veszik számba. Ma az Európai Unió térképe ebből a szempontból úgy néz ki, hogy Hollandia, Belgium és Németország nyugati része az, ahol meglehetősen sűrűn találhatók töltőállomások, és ahogy haladunk délkelet felé, úgy ritkul ez a hálózat. Hazánkban sem túl sűrű ez a hálózat, így a Sümegen létesített nagy és kis teljesítményű töltőállomás óriási jelentőséggel bír az elektromobilitás szempontjából, ami a turisztikát, a gazdasági életet is pozitívan befolyásolja, s növeli a térség vonzerejét – hangsúlyozta Navracsics Tibor.
Végh László polgármester elismeréssel szólt Szijártó Gábor vállalkozóról, aki fontosnak érzi szülővárosa támogatását. – Itt állunk a vár tövében, ami kiemelt turisztikai attrakcióként országos hírnévnek örvend. Sümeg az idegenforgalom térképére már régen felkerült, ám mostantól egy másik térképen, az elektromobilitás térképén is megtalálható lesz – mondta Végh László.