Természetes folyamat

2024.04.15. 06:57

Kutatás bizonyítja az LMBTQ-lobbi hibás tézisét

Most már egy több ezer gyermek fejlődését hosszú távon vizsgáló tanulmány is bizonyítja, hogy a pubertáskor idején előforduló nemiidentitás-zavart a legtöbben egyszerűen kinövik.

MW

Felelős szakemberek szavai mellett most már kutatás is bizonyítja, hogy a pubertáskor idején előforduló nemi identitászavart a legtöbben egyszerűen kinövik

Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP

Fotó: Joerg Carstensen

Nem először – és feltehetően nem utoljára – döntötte meg a nemzetközi ­LMBTQ-mozgalom egyik központi „tézisét” egy hosszú távú tudományos kutatás. Ebben holland tudósok mintegy 2700 gyermek fejlődését követték 11 éves koruktól a húszas éveik közepéig. Háromévente interjút készítettek velük, amelyekben felmérték, milyen érzéseik és ­viszonyulásaik vannak a saját nemükkel kapcsolatban. Mindezek alapján pedig kiderült: a nemiidentitás-zavar egy bizonyos korban nem szokatlan jelenség, később azonban elmúlik.

Az Axioma.hu által ismertetett felmérés elején a 11 éves gyermekek 11 százaléka számolt be arról, hogy valamilyen szinten elégedetlen a saját nemével. Tizennégy év elteltével, vagyis 25 éves korukra ez az arány azonban rendkívüli módon lecsökkent: ekkor mindössze 4 (!) százalékuk fejezett ki valamilyen fokú elégedetlenséget. Fontos azt is megjegyezni, hogy ebben a 4 százalékban azok is benne vannak, akik csak ritkán éreztek némi fenntartást saját nemükkel kapcsolatban, napjaik túlnyomó többségében azonban teljesen elégedettek voltak azzal.

„A jelenlegi tanulmány eredményei segíthetnek a serdülőknek annak felismerésében, hogy teljesen normális, ha ebben a korszakban kétségeik vannak identitásukkal és nemi orientáció­jukkal kapcsolatban, és ez viszonylag gyakori is”

– összegeztek a kutatók. A felelős szakemberek hozzáállását tehát most már kutatás is megerősíti, miszerint ebben a korban szinte törvényszerű, ha a gyerekek rövidebb időszakra elbizonytalanodnak, hiszen ez a fejlődésükkel együtt járó jelenség.

Erre alapozva végzetes hiba lenne a transzmozgalom követelésének megfelelő veszélyes eljárásoknak, pubertásblokkolóknak, hormonkezelésnek, alkalmasint pedig egyenesen nemátalakító műtétnek alávetni őket.

– Az a tény, hogy az elégedetlenség aránya már néhány évvel később is alacsonyabb, azt sugallja, hogy az emberek túlnyomó többsége számára a megfontoltság és az óvatosság lesz a legjobb megközelítés, nem pedig az állandó műtétek vagy hormonterápiák – mondta Patrick Brown, az Ethics and Public Policy Center munkatársa a ­Daily Mailnek. Az ­Axioma.hu által idézett nyilatkozatában a szakember hozzátette:

Ennek megfelelően a kiskorúak nemi átállását tiltó politikáknak nagyon is van értelmük.

– Mindenki tudja, aki valaha volt tinédzser, hogy a pubertás és annak utóhatásai a hormonális hullámok, a fizikai változások és a szociális bizonytalanság zavaró időszaka lehet. Nem meglepő, hogy a testével való elégedetlenség legmagasabb aránya ebben az időszakban tetőzik – fogalmazott Patrick Brown. 

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában