Ajka

2015.05.31. 21:13

Apróságok ünnepén

Ajka - Május utolsó vasárnapja, az ő napjuk. A gyermekeké. Ennek az alkalomnak a keretében rendezték meg idén is a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban a Pöttöm Polgárok Ünnepét, ahol minden meghívott apróságot harmincezer forinttal támogatott az önkormányzat, hogy segítsék számukra a nagyvilág felé vezető első lépéseket.

Szántó Renáta

Az eseményt Schwarz Béla polgármester nyitotta meg. Erőt, egészséget és sok boldogságot kívánt a gyermekneveléshez a családoknak. A polgármesteri köszöntő után a babák apró kezéről festék-lenyomat készült, amelyet a direkt erre az alkalomra tervezett egyedi diplomán örökítettek meg. A dokumentum igazolta, hogy a kisgyermeket a város polgárává fogadták. A megható pillanatról fénykép is készült, amelyet a családok hazavihettek emlékbe a ceremóniát követően. Idén 221 gyermeknek és szüleiknek küldtek meghívót a szervezők, akiknek többsége részt is vett rendezvényen.

A Pöttöm Polgárok Ünnepével egy időben a nagyobbakról sem felejtkeztek meg a VMK munkatársai. Gyermeknap lévén a művelődési központ előtti park és az Agóra is igazi játszótérré alakult. Számos kreatív foglalkozás és élmény várta a gyerkőcöket. A légváron túl kisvasút, óriás-buborék, „mocorgó" fa játékok, kosár-körhinta, társasok és kézműves sarok is gondoskodott a jó hangulatról. Este a Kakaó Zenekar Gyerkőc Dolgok című koncertje zárta a mulatságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!