Rex története

Aztán nagynehezen mégiscsak összeszedelőzködtünk. A strandon már voltak jó néhányan, mert a Balaton be volt fagyva, s azon jól lehetett korcsolyázni, meg csúszkálni. Az emberek között egy csont-bőrre lesoványodott német juhász szaladgált. Megpróbált mindenkivel barátkozni, de a „jó“ polgártársak mind elkergették, sőt elkezdték kővel dobálni. Na, ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni.

Kié ez a kutya? - kérdeztem. Senkié - jött a válasz. Erre megsimogattam, szóltam hozzá néhány jó szót, amire ő rögtön mellénk szegődött, s minden lépésünket kisérte. Amikor haza akartunk menni, s kinyitottuk a kocsi ajtaját, beült az ajtó elé, s könyörgően nézett rám. Bajban voltam, mert otthon már volt 15 befogadott cicánk, akiket a haláltól mentettünk meg. S ugye kutya meg macska barátság ?

Nem tudtam azonban a tekintetétől szabadulni. Így aztán a férjemmel való rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy hazavisszük. Szóltam a kutyának, gyere! S usgyi, már be is ugrott a hátsó ülésre, ahol fiam meg a menyem ült. Szépen elterpeszkedett úgy, hogy ők ketten, csak magukat összehúzva fértek be az amúgy nagyméretű kocsinkban.

Dacára rossz tapasztalatainak, bennünk az első perctől fogva nagyon megbizott. Megtiszteltetve éreztük magunkat. Hazaérkeztünk. Tanácskoztunk, hova tegyük most ezt a kutyát, kutyaólunk nincs, a pincében meg a cicák laknak. Szerencsére volt a pincében jó néhány szál fa (régi lépcsőburkolat), s a férfiak nekiálltak egy kutyaólat összeeszkábálni, amit a kutyulinak a garázsban kellett kivárni. Az első éjszaka a garázsban telt el, de másnap estére már elkészüt a duplafalú, melegpadlós, lengőajtós, téliesített campingház. Még egy kimustrált plédet is tettünk bele, hogy legyen mire lehajtani a fejét.

Aztán jött a felavatás. Kutyusunk, akit közben elneveztünk Rex-nek, körbejárta az ólat, óvatosan befelé tekintett, mustrálta az építményt, majd egy ugrással bent termett, s teljes hosszában kinyújtózva kéjelgett. Kora reggel már uton voltunk kutyaélelmiszer ügyben. Így volt már reggelre megfelelő eledel, meg friss víz, nem úgy mint az első napon, csak egy kis húsleves meg csontmaradék.

Ez a szegény állat úgy habzsolt, hogy attól tartottam, megfullad. Közben megérkeztek az “őslakók”, a cicák. Messziről kémlelődtek, s szemmelláthatóan nem volt inyükre az új helyzet. Aztán lassanként eltűntek, így kénytelenek voltunk Rexet megkötni. Majd 3-4 nap elteltével visszajöttek az elsőbbségi jogot élvezők, de velünk sokáig nem álltak szóba, szószerint nagy ívben elkerültek bennünket. Megegyeztünk a férjemmel, hogy a kutya az ő reszortja lesz. A baj csak az volt, hogy életem párja német, s így a kutyával csak németül tudott beszélni.

Először Rex rácsodálkozott, s látni lehetett rajta, hogy erősen gondolkozik, milyen nyelven beszél ez az ember, volapükül? Aztán lassanként szépen megtanulta az ember, s a kutya kapcsolatában szükséges német szavakat. Sokat kellett vele orvoshoz járnunk, mert tele volt féreggel, a rendes táplálkozástól hasmenést kapott, bolhás és sömrös volt, soroljam még tovább?

A januári konyhapénzünk már a hónap közepén elfogyott. Elvittük a kutyaiskolába, mondván okosodj kisöreg1 Rexi azonban nem akart tanulni, csak azt, ami neki inyére volt. Meg kellett állapítanunk, hogy erősen domináns. Kínlódtunk is vele minden órán, majd amikor hergelni kezdték az ebeket, mondván így kell a betörőt elcsípni, akkor beszüntettük a tanulást.

Mi egy jó indulatú, s nem agressszív kutyát akartunk. Rexi megszokott nálunk. Naponta kétszer megy pórázon a gazdival a környező rétek egyikére, vagy az erdőbe sétálni. Miután mindig rendesen viselkedett, egy szép napon az egyik rét közepén férjem levette róla a pórázt. Rexi a boldogsától magán kivül volt. Majd egy kisebb domb alján hirtelen hegyezni kezdte a fülét, s elkezdett rohanni, hiába volt minden kiabálás, hogy jöjjön vissza németül, magyarul. Semmi hatás! Szegény férjem is a 95 kg-jával futásnak eredt, ami egy nyudíjasnak már nem egyszerű dolog, tudni akarta mi az ördög lelte ezt az ebet?

 A domb másik felén egy juhnyáj legelészett csendesen pásztorával, meg két kutyával. Rex nagy hirtelen, két ugrással összeterelte a nyájat, a két pásztorkutya megszeppenve hipnotizáltan, egy hang nélkül nézte, majd ebünk kiválsztott egy birkát, s azonnal leterítette, majd félig ráült, s várta a gazdit. Amikor a férjem odaért, nézett rá örömittasan, a szeméből ki lehetett olvasni, na figyelj, milyen ügyes vagyok, ezt neked fogtam! A pásztor kezdett magához térni, a kutyái még mindig nem.

A férjem magyarázott neki németül, hogy nézze meg mi lett a birka baja, mert az mozdulatlanul feküdt, azt hittük megdöglött. Na ,fizethetünk most tisztességesen gondolta, amikor már ebbe az ebtartásba lassan lerongyolódunk! Nagy nehezen ledirigálta Rexet a birkáról, amire a birka egyből felugrott, s mintha misem történt volna elrohant. Nagy kő esett le a szivünkről, de azóta póráz nélkül még az erdőben sem sétálhat. Imádjuk Rexit és ő is imád bennünket, bár sok virágomat már kikapart, meg nagy előszeretettel „öntözi“ az egyetlen drága ezüstfenyőnket, ami már kiérdelhetné a „rokkant” kifejezést.

Azóta megtanulta a kedvünkért, hogy a cicákat bántani nem szabad, bár látom a szemén, hogy sokszor ugyancsak szívesen közéjük csapna, de nem teszi, mert a gazdik azt nem szeretik.


Leck Berndette