<u>Pontytréning</u>

Húsz évvel későbbi kép úszott elém, miközben a filmvászonra meredtem: mi a húgommal ugyanúgy térdeltünk a mi pontyunk előtt órákon keresztül. 

A mi pontyunk persze mindig másik volt, amelyet többnyire édesapánk szerzett be a dunaújvárosi piacon vagy édesanyánk állt érte hosszan sorba a város egyetlen húsboltjában. 

Örömünk már a vásárlásnál kezdődött. A főutcára néző kirakat egyikét elfoglalta az a hatalmas akvárium, amelyben a pontyok várták sorsukat. Reggel még alig mozogtak, mert teletömték az üvegtárolót, de délre már elvitték a felét, így aztán gyönyörködhettünk fickándozásaikban. 

Természetesen nekik drukkoltunk, és nagyon örültünk, amikor a hentes többszöri próbálkozás ellenére sem tudta  hálóval befogni a kiszemelt halat. Ennek persze megvolt az ára, jóval nagyobbat csapott bosszújában a hal fejére, mint egyébként tette volna. 

A háziasszonyok többsége ugyanis  megkímélte magát az otthoni bizonytalannak ítélt mészárlástól. Mi fölöttébb büszkék voltunk a mi anyukánkra, ő élve kérte a halat, viszont mi vittük haza a fickándozó állatot. 

Ez persze némi bonyadalommal járt, mert a szövött nejlonszatyorból hazáig jó néhányszor hatalmas lendülettel kiugrott. Az utca kövéről igyekeztünk összeszedni, amihez nem kevés ügyességre volt szükségünk. 

Drukkoltunk, hogy elég legyen számára az az idő, amit gyaloglással töltöttünk, nehogy út közben szegény megfulladjon. Jószerencsénk mindig megkímélt ettől a tragédiától.

Otthon aztán gyorsan betettük a csapba, lemosdattuk és a kádba engedtük. Sóhajtva nyugtáztuk, él, mi több, jól érzi magát nálunk. Hogy miből gondoltuk, nem tudom, de meggyőződésünk volt. 

Este diadalittasan mutattuk édesapánknak, kinek kedvéért történt az egész, ugyanis édesanyánk utálta a halat, nemcsak feldolgozni, de enni is. Csakhogy apánk kifinomult ízlésének nem felelt meg a hízott ponty, két-három napig úszkálnia kellett, hogy megszabaduljon a bőre alatti sárgás rétegtől. 

Ezt anyánk nehezen értette, ő sem kövér, sem sovány halat nem kóstolt soha, mi pedig a húgommal boldogok voltunk a fogyókúrától   nem lévén másik fürdőkádunk, ez azt jelentette, hogy három napig nem kellett fürdenünk. 

Ettől persze őseink között mindig kitört a veszekedés, de annyira azért nem, hogy egy hónap múlva megint ne úszkáljon ponty a kádunkban. Érdekes, a kalandok nem tudták elvenni  étvágyunk, ma is kedvenc ételünk a ponty.

Csatlakozzon közösségi portálunk, az   klubjához, s mesélje el Ön is érdekes történeteit, töltsön fel fotót kedvencéről, s vitassa meg a gondokat más állatbarátokkal.

Kedvencek a ház körül rovatunkba beérkezett fotókból készült képgaléria megtekintéséhez kattintson IDE.