Nőstény oroszlánok

2022.04.13. 20:01

Fenséges lakók érkeztek a Veszprémi Állatkertbe

Kétéves, tiszta alfajú, nőstény oroszlánok kerültek a közelmúltban a Veszprémi Állatkertbe, mert az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége szakmai programjának keretében, hosszútávon egy tiszta alfajú tenyész-állományt szeretnének létrehozni a megyeszékhelyen.

Molnár Sándor

Forrás: Veszprémi Állatkert

A Veszprémi Állatkertben szinte a nyitás óta mindig tartottak oroszlánokat. Az elmúlt években egy tágas, modern kifutó is épült részükre az Afrika Szavanna Kifutó szomszédságában. A korábbi hímet és a két nőstény oroszlánt itt csodálhatták meg a látogatók a nagyméretű biztonsági üvegfalon keresztül is. A három, de nem tiszta alfajú nagymacska időközben elkerült Veszprémből, és a helyükre két új nőstény költözött be Csehországból, a Dvur Klárové Safari Parkból.

– Hosszú távon érkeznek majd még oroszlánok hozzánk és kialakítunk egy tenyész csapatot. Nem titkolt szándékunk, hogy ha ez a csapat összeáll, és lesz rá lehetőségünk, akkor szeretnénk szaporítani őket, hogy legyen kisoroszlánunk is Veszprémben – mondta el Török László állatkert-igazgató, aki hozzá tette még, hogy ehhez tenyésztési engedélyre lesz szükség a fajkoordinátortól, akinek várják az ajánlását, hogy egy hím oroszlán is kerülhessen majd Veszprémbe Németországból, vagy Franciaországból. Jelenleg a háttéregyeztetések zajlanak az ügyben.  

A két új oroszlán már látható a szabadtéri kifutóban, de ezt egy többhetes beszoktatási folyamat előzte meg. Az érkező állatoknak először ugyanis meg kell szokniuk az új tartási helyet, a gondozókat, a helyi tartás technológiát. Lassan, stressz mentesen, a fokozatosság elvét betartva szoktatják hozzá őket az itt kialakított rendhez. Emiatt hetekig-hónapokig is eltarthat, mire a látogatók is felfedezhetik az újonnan érkezőket. Vannak kimondottan érzékeny állatfajok. Ezek esetében új gondozója már a szállítás előtt kimegy a küldő állatkertbe, hogy megismerje az adott egyedet, a tartásának technológiáját és a takarmányozását. A szállítás során, gyakran a korábbi gondozó is elkíséri az állatot új helyére, és ott tölt vele néhány napot, hogy könnyebb legyen a beilleszkedés. Így jártak el például a főemlősök és az elefántok érkezésekor – mesélte az állatkert-igazgató, hozzá téve, hogy az oroszlánok a szállítást könnyebben viselik, de macskafélék lévén érzékenyen kell velük bánni. Ezt a feladatot tapasztalt, jó szemű állatgondozók oldják meg Veszprémben az állatok érkezését követő hetekben – hónapokban. Ez az időszak szakmai szempontból nagyon kemény, de szép és kihívásokkal teli. 

A 2020 júliusában született oroszlán testvérpár az ide szállítása előtt alapos vizsgálaton esett át, még a küldő állatkertben. A szállításuk sem volt egyszerű, mivel komoly óvintézkedésekre van szükség esetükben, hiszen Magyarországon a különösen veszélyes állatok kategóriájába tartoznak. A közel 500 kilométeres ide szállításukat már öt nappal korábban be kellett jelenteni a hatóságoknak. A szállítást a cseh kollégák végezték. A két nagymacskát egymástól elkülönítve, egy oroszlánbiztos, klimatizált, speciális transzport bokszban hozták el Veszprémbe. 

A beszélgetés során szóba került az is, hogy az oroszlánok, ragadozók lévén húsokat: főleg marhahúst, ritkábban lóhúst és baromfit kapnak enni. Ez attól is függ, hogy mit szeretnek a legjobban. A nagymacskák az állatkertekben is válogatósak, az állatgondozók látják azt, hogy az adott egyed mit kedvel a legjobban, és igyekeznek abból a húsból nagyobb adagokat beszerezni a számára. Török László hangsúlyozta, hogy ezek a hús szállítmányok a nagybani piacról érkeznek be az állatkert jól felszerelt, modern takarmánykonyhájára. Itt tárolják és adagolják, majd viszik ki naponta frissen az oroszlánházba.

A két nőstény oroszlán már rendszeresen látható a kifutójában, ahol szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat. Fiatalok lévén nagyokat kergetőznek és jól kihasználják a mászófákat, ahol jó időben szívesen sütkéreznek. Ezek az oroszlánok már generációk óta állatkertekben élnek, így megszokták az emberek közelségét. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!