<u>Berlini hétköznapok</u>

Dárdai Pál  1997 januárjában szerződött a Hertha BSC-hez, mindhárom fia a német főváros szülötte. Jól érezték magukat az Olimpiastadion melletti kerületben, Charlottenburgban, de ahogy érkeztek az utódok, úgy döntöttek, egy kis faluba költöznek, Berlin közvetlen közelébe. 

Seeburgban élnek, a város nyugati határától két kilométerre rendkívüli nyugalomban. Tavasztól őszig kerti partikat rendeznek, főzőcskéznek, sütögetnek a szomszédokkal, a környékbeli utcákban lakó lurkók a két nagyobb Dárdai fiúval rúgják a futball-labdát a bérelt családi ház kertjében.

Dárdai Pál és fiai

- Falusiak lettünk, imádjuk a nyolcszáz lelkes települést. Öt éve élünk itt, akkor költöztünk ki, amikor a középső fiam megszületett. Nemrég nálunk járt egy pécsi ismerősünk, azt mondta, itt  megvan az évtizedekkel ezelőtti hazai hangulat, gyerekek rohangálnak az utcán, focilabdával és szendviccsel a kezükben. Az udvarunkon nincs fű, majd májusban nő vissza, amikor hazamegyünk nyári szabadságra. Kifocizzák a gyerekek. 

Palkó lassan kilencéves, nemcsak itthon futballozik, a seeburgi korosztályos gárdának is tagja, a múltkor egy tornán  gólkirály lett, öt meccsen tizenhat gólt lőtt, százötvenet dekázik jobbal és ballal, amúgy ballábas, gyors, tehetséges kölyök. Azóta focizik, mióta megszületett... Kapacitálnak  bennünket, vigyem a gyereket másik, komolyabb klubba, mondtam, egyelőre marad itt, a falusi csapatban, itt is tud fejlődni. Néha én is tartok nekik edzést. 

A középső, Marci hatéves, nagy küzdő, soha nem adja fel, viszont kevésbé tehetséges, mint a bátyja. Persze, belőle is lehet labdarúgó. 

A legszorgalmasabb a kétesztendős Bence   a nejem kislányt akart, én sem bántam volna, de a világ leggyönyörűbb kislányára sem cserélnénk el , akivel egész nap focizni kell. Felébred, s azonnal kéri a labdát. Csak edzésre enged el, amúgy követeli, hogy focizzunk. Szerencsére a nejem is jóban van a labdával, a szomszédok el sem hiszik, rugdossuk egymásnak, mindenki egyszer érhet hozzá, ötvenig simán dekázunk kettesben. 

Ő élvonalbeli kézilabdázó volt, de a karrierjét feladta, amikor megismerkedtünk. Kézzel is és lábbal is ügyes. Karácsonykor mindig otthon vagyunk, Véménden kibérlem a tornatermet, jönnek az ismerősök, s csak néznek, ahogyan cselez a nejem, s lövi a gólokat.

Amikor megnősült, két csemetét terveztek, de 2002 nyarán, egy körmendi futballtornán elhunyt a testvére, Balázs. Akkor úgy döntöttek, három gyereket vállalnak. A szüleim soha nem fogják kiheverni az öcsém elvesztését. De a fiaim, az unokák sok fájdalomra gyógyírt jelentenek.


A Gyermekszoba on-line képgalériát IDE kattintva érheti el. 

A Gyermekszoba rovatunkban megjelent cikkeket IDE kattintva olvashatják. 

Az ENTEO közösségi portálunk Gyermekszoba klubjához IDE kattintva csatlakozhat.