Bakonybél

2016.10.23. 17:40

Meghatározó szerep a település életében - Ünnepelt Pénzesgyőr Baráti Köre

Bakonybél - Egy polgári kör sikertörténete címmel huszonöt éves jubileumát ünnepelte Pénzesgyőr Baráti Köre a bakonybéli faluházban.

Müller Anikó Hanga

Eredményeik számbavétele előtt levélváltásokat idéztek a helyszínváltozás történetéről, megvilágítva, miért is nem a pénzesgyőri kultúrházban lehetett az összejövetel. A felolvasást a Ha én kapu volnék című dal soraival zárták, és Páder Rezső, aki a körnek alakulása óta titkára, az asztalon lévő sárga rózsákra mutatva újabb dalsort idézett: nyílik még a sárga rózsa . Az ünnepi alkalomra Páder Rezső összefoglalta az elmúlt negyedszázad történéseit, ezt egy füzetbe szedve minden tagtársuk megkapta. A kezdeteket idézve kiemelte, civil szervezetük megalakulása a falubeliek Németországba kitelepített rokonai - százkét vendég - hazalátogatásához, az anyagi segítségükkel avatott világháborús emlékmű avatásához kapcsolódik.

Céljuk a helyiek és a kitelepítettek művelődési, szórakozási lehetőségeinek bővítése, a kintiekkel való szoros kapcsolattartás. Harmincnyolc alapító tagjuk volt - ma a taglétszám nyolcvanegy -, amihez a németországi tagozat száztizenkét fővel csatlakozott. Külföldi kapcsolataikat bővítve 2003-ban kötöttek együttműködési szerződést a szlovákiai, csallóközi királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társasággal.

A kör titkára sorolta közös élményeiket, kulturális tevékenységüket, színházlátogatásaikat, saját szervezésű műsoros rendezvényeiket, kirándulásaikat, külföldi barátaikkal közös programjaikat, valamint a falu érdekében végzett közösségi munkájukat. Szinte az egész országot bebarangolták, élmény volt a külföld, Ausztria, Olasz-, Lengyel-, Horvát-, Német-, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Erdély tájainak bejárása, a tenger felkeresése. Akik valamennyi kiránduláson részt vettek, több mint negyvenezer kilométert utaztak. Részletesen ismertette az egykori pénzesgyőri, Ingolstadt és Kösching környékére kitelepítettekkel való kapcsolatot, kiemelve az elszármazott Fogl Mihály, Szalzer Mihály és Weber Zoltán szerepét.

Megható volt hallgatni, amint Stopfer Edit leveléből idézett: Habár a legtöbb évet Németországban töltöttem, a szívünkben Magyarország a mi hazánk. Port hoztam otthonunkból és halottaink sírjaira szórtam, hogy legalább kevés hazai föld alatt feküdjenek. Tehát nem felejtjük el otthonunkat .

A beszámoló számba vette a körnek a falu életére kifejtett hatását. Nevükhöz fűződik a hősi emlékmű felépítése, a viharkár utáni rendbehozatala, a temető feltöltése, bekerítése, a templomba csillár és automata harangozó vásárlása, a jótékonysági ruhavásárok, melyek bevételéből az óvodásoknak ágyneműt vettek, ajándékot osztottak idősek napján, húsvétkor, Mikuláskor és a millennium alkalmával. A kör vezetőinek biztatásával és kapcsolatuk révén jelentős külhoni anyagi támogatással jelent meg a Pénzesgyőr története című könyv. Örvendetes, hogy az utóbbi időben több fiatal kérte felvételét a csoportba, s népszerűségüket az is jelzi, hogy az egyszázalékos adófelajánlásokból idén közel 380 ezer forinttal részesültek.

A polgári kör vezetőinek értékelése szerint a negyedszázad alatt a falu meghatározó szervezetévé váltak. Az alapítók közül ma négyen vannak, akiket Páderné Penk Zsuzsanna köszöntött, ők: Fogl Jenőné, Jakabfi József, Kléri István és Páder Rezső. Tiszteletbeli taggá fogadták Erdős Pétert, a királyfiakarcsai kör elnökét és Szerencsés Istvánné kulturális felelőst, őket Szent Korona arany emlékéremmel ajándékozták meg.

A meghitt ünneplés kulturális műsorral folytatódott, fellépett Kövi Szabolcs, az Ajka-Padragkút kamara-néptáncegyüttes, az ösküi Forrás népdalkör és citeraegyüttes, a Márkói Kamara TehátRum, majd a közös vacsora után az est mulatsággal folytatódott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!