Bakonybél

2017.07.10. 12:10

Fa-ünnep Csoda-fa-falván

BAKONYBÉL Kilencedik alkalommal rendezte meg a Guzmics Izidor Kulturális és Idegenforgalmi Egyesület a Fa-ünnepet.

Müller Anikó Hanga

A kis bakonyi település koratavasztól késő őszig vonzó programokat kínál a helyieknek és a turistáknak. Jellemző itt az összefogás, a közös tervezés, nem papírízű koncepciókat fogalmaznak, hanem a helyi hagyományokra épülő rendezvényeket szerveznek, összefogással, jelen van az önkormányzat, a civil szervezetek tagjai, az óvoda, az iskola dolgozói, az erdészet, a szállásadók, több esetben a bencés monostor szerzetesei is.

A kézműves foglalkozások is a famívesség jegyében zajlottak

Az elmúlt hétvégén Csoda-fa-falvára változott a település neve, a Fa-ünnep, melyet kilencedik éve rendeznek meg, rengeteg érdeklődőt vonzott. Délelőtt a látogatók ingyenesen tekinthették meg a Mauriciusz monostor arborétumát, a tájházat, az Erdők Házát, déltől felfedező körúton tíz állomást érintve pontgyűjtő túrán vettek részt a játékos kedvűek. Voltak hagyományos népi játékok, betyár- és erőpróbák, gyöngy-fa-, fa-virágkészítés, fafaragás, csuhézás, íjászat, célba dobás, lövészet, lovaglás, fanyűvés és fűrészelés, a helyi önkéntes tűzoltók-, trófeák-, fafajták-, korabeli faműves szerszámok és munkafolyamatok bemutatója, ezeket ki lehetett próbálni. – A programok a fára épülnek, a falu történelméhez hozzátartozik a famívesség.

Volt fanyűvés és fűrészelés

Az állomásokat a faluközpontból kiindulva alakítottuk ki, így a résztvevők játékos, interaktív módon egy négy kilométeres távot megtéve – érintve a trófea- és kőzetbemutatót, a Gerence-völgyet, a tökgurító-rétet, a mészégető kemencét – képet kapnak településünk hagyományairól, szépségéről, értékeiről. Vannak visszatérő programelemek, de mindig igyekszünk valami újdonságot kínálni, az idén a solymász bemutatót. Főszervező az egyesületünk, de kiemelném az összefogást, mondta Bakonyvári Andor egyesületi elnök.

Az ünnepre a helyieken és környékbelieken kívül az ország számos távolabbi vidékéről is érkeztek vendégek, így pl. Oroszlányból, Tatabányáról, Budapestről, Pomázról, Esztergomból, Kecskemétről, Martonvásárról, sokan visszatérőként, s aki először tekintett le a falura a mészégető alatti magaslesről, biztosan újra visszatér majd. A faluház előtt fanyűvő játékpark szórakoztatta a kicsiket, innen indult a Dorbi-vonat a falunéző sétára, este pedig a jó hangulatú napot Pápa Város Fúvószenekara műsora zárta.

 

Müller Anikó Hanga

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!