Balatonakarattya

2017.01.03. 20:50

Kitüntetést alapítottak - Megválasztották a tavalyi év katonáját és közalkalmazottját

Balatonakarattya - Karácsonyi ünnepséggel egybekötött évzáró állománygyűlést tartott a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) a közelmúltban.

Kovács Erika

A rendezvény keretében első alkalommal adta át Az Év Katonája és Az Év Közalkalmazottja elismerést Piros Ottó ezredes, az alakulat parancsnoka.

Piros Ottó ezredes adta át Az Év Közalkalmazottja kitüntetést Horváth Róbert főszakácsnak

Az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ állománya a központi étteremben gyűlt össze, hogy az éves munkát ünnepséggel zárja. A rendezvény elején Takács Tamás alezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze gyújtotta meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját Piros Ottó ezredessel. Az alezredes a karácsony előtti felkészülésről szólva kiemelte: karácsony időszakában nem árt arra is figyelni, hogy az érték az életünkben megmaradjon.

- Az igazi nagyság nem azt jelenti, hogy mid van, hanem hogy miről tudsz lemondani. Ha marad még egy jászolnyi hely a gyermeknek, akkor lesz ünneped. Ha nem, akkor lesznek ajándékaid, amik pár hét múlva talán eltűnnek, elromolnak, semmibe lesznek, és amikor a fények kialszanak, minden eltűnik - fogalmazott.

A kiemelt tábori lelkész ünnepi gondolatai után Piros Ottó ezredes, az alakulat parancsnoka átadta az elismeréseket. Az év katonája Rom-sics Katalin százados, logisztikai részlegvezető-helyettes, az év közalkalmazottja pedig Horváth Róbert főszakács lett. A díjak átadása után a Baptista Szeretetszolgálat által adományozott cipősdobozokat adta át Bencze Ákos alezredes, az alakulat törzsfőnöke, majd a parancsnok értékelte a 2016-os esztendőt.

Romsics Katalin százados, logisztikai részlegvezető-helyettes Az Év Katonája elismerést vette át
Fotó: Singer Éva

Kiemelte: az elmúlt hónapok alatt nagyon sok változás történt az üdülőben, számtalan szolgáltatást bővítettek, felújításokat végeztek, amelynek köszönhetően igényjogosult vendégek és kollégák tölthették el pihenésüket nem csupán a főszezonban, hanem az elő- és az utószezonban egyaránt. Az éves eredmények között kiemelte a társszervekkel, önkormányzatokkal, oktatási intézményekkel létrejött együttműködéseket, majd mindenkinek megköszönte a munkáját, valamint elismeréssel szólt az alakulat határon szolgálatot teljesítő katonáiról is.

Az MH RKKK tavaly a személyi állomány mellett a határon szolgálóknak élelmiszert, valamint műanyag evőeszközöket, tányérokat is biztosított - tette hozzá az ezredes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!