Balatonalmádi

2013.09.03. 10:25

Tárlat két helyszínen

Még több mint egy hétig látható az almádi Padlásgalériában a Balaton Tárlat Országos Képzőművészeti Biennálé kiállítása, a Lacus Pelso Balaton anno, Régi verandák a Balaton körül című tárlat pedig a Pannónia Művelődési Központban tekinthető meg.

Halmos György

A hivatalos megnyitót a közelmúltban a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár épületében tartották, ahol a kiállított alkotások egy része látható, míg a többi alkotás a Városházában található Padlásgalériában tekinthetik meg az érdeklődők.

A tárlaton megjelent érdeklődőket és alkotókat Kelemen Marcel képzőművész, a Balaton Tárlat kurátora köszöntötte, majd a kortárs zenét játszó cselló duó, a Vanmocsello zenéjére levetítették Bonnyai Zoltán Veranda című videó performanszét.



A tárlatot Szakolczay Lajos József Attila-díjas műkritikus nyitotta meg, aki többek között a balatoni verandák funkcionális, építészeti jelentőségét ecsetelte.

A megnyitón fellépett Sipos Mihály, a Muzsikás együttes prímása és Kardos Mária. A rangos eseményen több díjat is kiosztottak, így Somogyi Győző, Kossuth-díjas grafikus és festőművész Balatonalmádi nagydíját,a tematikus kategória fődíját vehette át, a Balaton Tárlat fődíját, egyben Veszprém Megyei Jogú Város díját Gaál József és Szikszai Károly művészpárosnak ítélték, a plasztika kategória fődíját, egyben Alsóörs díját Gvárdián Ferenc kapta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!