2015.10.27. 19:02
Szép cél szolgálatában
Balatonalmádi – Kedden délután tartották a Veszprém Megyei Kormányhivatal Balatonalmádi Járási Hivatal foglalkoztatási osztály épületének ünnepélyes átadását.
– A szeptember 15-én átadott kormányablak után ma a foglalkoztatási osztály kapott új helyet – mondta Takács Szabolcs kormánymegbízott a megnyitón. – Almádi város önkormányzatának képviselő-testülete 2014 áprilisában adta át tíz évre a kormányhivatalnak ezt az épületet. Úgy gondolom, hogy az önkormányzat testülete láthatja, jó döntést hozott, hiszen a kormányhivatal egy olyan ügyfélszolgálati teret alakított ki, melyre méltán lehetünk büszkék mindannyian. A foglalkoztatási osztályok kialakítása országos szinten ötvenhat, Veszprém megyében pedig négy helyszínen valósult meg – tette hozzá Takács Szabolcs, aki még elárulta, hogy a mostani, közel hatvankétmillió forintos beruházás, illetve a már átadott zirci és sümegi foglalkoztatási osztály után még az ajkai hivatal avatása van hátra, ami a jövő hónap közepén valósulhat meg.
Takács Szabolcs, Tar Viktória és Kontrát Károly az átadáson
Fotó: Heffler Péter
A megnyitón Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy bár a munkanélküliségi adatok szerint 5,1 százalékkal a megyei és az országos átlag alatt van Balatonalmádi, de a cél, hogy a közeljövőben ezt a számot még lejjebb szorítsák egy, már megszépült környezetben.