Bulivan

2013.04.03. 14:28

Jubiláló egyetemi napok

Az április végi Veszprémi Egyetemi Napok (VEN) programja mellett az idén Zánkára költöző EFOTT fellépőire is fény derült a napokban.

Szabó Péter Dániel

Jubileumi lesz az ország első egyetemi fesztiváljaként létrejött VEN, hiszen az 1969 óta élő dzsemborit 25. alkalommal szervezik meg a veszprémi felsőoktatási intézményben. A jeles alkalomra kiváló programot hoztak össze a szervezők, hiszen április 29-e és május 5-e között a buliknak otthont adó Wartha Vince utcai felső kampuszon színpadra lép majd az angol Asian Dub Foundation Soundsystem, valamint a Budapest Riddim Band által kísért Deadly Hunta és Solo Banton is. Ami a hazai vonalat illeti, az Anima Sound System, a Carbonfools, a Kiscsillag, az Ocho Macho vagy a Magashegyi Underground neve sokaknak ismerős lehet, a lokálpatrióta szíveket olyan veszprémi csapatok fellépése dobbantja majd meg, mint a Hollywoodoo, a Hősök, a Rubber Puppet, az LGT Emlékzenekar.



A veszprémi Rubber Puppet zenekar is fellép jubileumi VEN-en. A banda tagjai balról jobbra: Reider László, Takács Tamás, Farkas Balázs és Baráth Péter megdobogtatja a lokálpatrióták szívét (Fotó: Szabó Péter Dániel)


Mindezeken túl az egyetem 1967-ben alakult első beatzenekara, az Esővárók is adja majd a talpalávalót a jubiláló egyetemi bulin. A 2013-as Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, közismert nevén az EFOTT szervezői is elárultak néhány nevet az idei találkozó fellépői közül. Mint ismert, az évente költöző ifjúsági fesztiválnak idén a zánkai Új Nemzedék Központ ad helyet, azaz a jó koncertek mellett a strandolás is garantált lehet a június 25-én startoló bulin. Ami a zenei felhozatalt illeti, biztosan érkeznek a brit Kosheen dj-i, azaz Markee Substance és Darren Decoder, de a karizmatikus Pásztor Anna vezette Anna and the Barbies és az egyre népszerűbb Brains is ott lesz a nyár eleji zánkai fesztiválon.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!