Balatonfüred

2013.07.08. 12:39

Diákjárőrök Balatonfüreden

Immár negyedik évben teljesítenek járőrszolgálatot középiskolás diákok a nyári szünidőben Balatonfüreden.

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balatonfüredi Széchenyi Ferenc Tagintézményének első, második és harmadik évfolyamos rendészeti fakultációs diákjai – a Balatonfüredi Rendőrkapitányság irányítása mellett ­– 2013. július 1. és 2013. augusztus 19. között diákjárőrként tevékenykednek Balatonfüred frekventált, nagy tömegeket vonzó helyszínein.

A három évfolyam 121 fő tanulója egységes formaruhában, hetente 10-12 fős csoportokban teljesít prevenciós jellegű járőrszolgálatot. A diákjárőr párosok ,,működési körzete” a Kisfaludy strand parkolója, Eszterházy strand parkolója, Tagore-sétány, Zákonyi Ferenc utca, valamint a Füred Kemping területe.

Részvételükkel, a Kisfaludy strand bejáratánál külön bűnmegelőzési „mini centrumot” állít fel a Balatonfüredi Rendőrkapitányság. Hétfőtől vasárnapig, minden nap 12:30 és 18:30 óra között gyalogosan, illetve kerékpárral a látják el feladataikat a diákok a fenti helyszíneken.

Különféle prevenciós kiadványok népszerűsítésével, hasznos információkkal, valamint kiemelt figyelemmel és éberséggel segítik mind hazai, mind a külföldi állampolgárok nyaralását, továbbá munkájukkal hozzájárulnak a közbiztonság és a közrend fenntartásához.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!