Balatonfüred

2014.01.08. 17:35

Naptárakkal a téli erdőről

Balatonfüred - Az idén is nagy érdeklődés mellett, ahogy a vendégeket köszöntő Sárköziné Sárovits Hajnalka fogalmazott, igazi közösségi ünnepként nyílt meg Takács Miklós hagyományos naptárkiállítása a városi könyvtárban.

Győrffy Árpád

Mint a könyvtárigazgató elmondta, hetedik alkalommal változtattak kicsit a kereteken, mert a korábbi években kapott sok dicséret mellett volt néhány kritikus is, akik azt fájlalták, hogy túlságosan egyforma anyagok ismétlődnek évről-évre még akkor is, ha a naptárak közben cserélődnek. Ezért az idei évtől mindig valamilyen tematika alapján válogatják ki a bemutatásra kerülő kiadványokat.

Az első alkalommal a téli erdőt választották témaként, így az érdeklődők olyan naptárakat láthatnak, amiken fotók, festmények, rajzok színesítik a naptárakat. Sárköziné Sárovits Hajnalka néhány darabot külön is bemutatott közülük. A kiállítás rendhagyó abban, hogy itt szabad, sőt kimondottan ajánlott a kiállított tárgyakhoz hozzányúlni, mert a naptárak lapozásával új és új képeket lehet megcsodálni.

A kiállítás megnyitót hagyományosan a Bónyai Mária (balról) vezetésével működő Kék Balaton Dalkör műsora színesítette (Fotó: Győrffy Árpád)

Takács Miklós köszönetet mondott a közönségnek a nagy érdeklődésért.

A megnyitót hagyományosan a Bónyai Mária vezetésével működő Kék Balaton Dalkör műsora és Kardos Andrea szavalata színesítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!