Balatonfűzfő

2013.04.05. 17:54

Ízelítő világból, emberekből, tárgyakból

Milos József fotóművész életművéből nyílt kiállítás pénteken a művelődési ház kiállítótermében, ahol több mint félszáz fénykép tekinthető meg.

Halmos György

A tárlaton látható képeken Balatonfűzfő mellett a szomszédos települések egy-egy jellegzetes helyszíne is feltűnik, de az elmúlt ötven évet átfogó kiállítás képei között művész és színészportrék (Barcsy Jenő festő, Gorka Lívia keramikus, Domján Edit, Szemes Mari, vagy Sinkovits Imre) is láthatóak, természetesen vannak családi fotók, természetfotók, valamint digitálisan átdolgozott fényképek is.

Dr. Varjú Lajos, a képviselő-testület tagja megnyitójában arról beszélt, hogy évtizedes ismeretség köti a művészhez, aki 1940-ben látta meg a napvilágot Fűzfőgyártelepen, itt töltötte felejthetetlenül boldog gyermekkorát. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Balatonfűzfőt bemutató, 1998-ban megjelent első kiskönyvben Milos József fotói szerepelnek.

 

Szervezője és mozgatórúgója az augusztusi gasztronómiai fesztiválon részt vevő fotóművészek szenior alkotócsoportjának, ami Balatonfűzfő iránti elkötelezettségét mutatja – tette hozzá. Megemlítette, hogy a kiállított képek közül az 1959-es Nagyapám, és az 1991-es Őszi halászat című fotók a Nemzeti Galéria fényképbázisában szerepelnek, annak nemzeti értéket képviselő rangos darabjai. A művész a megnyitó után bejelentette, hogy balatonfűzfői témájú fényképeit a városnak, a szent koronát ábrázoló alkotását pedig a polgármesteri hivatalnak adományozza.

A rendezvényen gitáron közreműködött Hriczu Ádám. Milos József 1970-től a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1972-től szabadfoglalkozású fotóművész. 2006 óta Szentendrén él és alkot. Az idén vehette át a Balatonfűzfő Kultúrájáért kitüntető címet. A kiállítás április 26-ig tekinthető meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!