Balatonfűzfő

2013.04.24. 17:35

Tízezer életet mentettek meg

Hogy milyen az a retrovéradás? Hát olyan, ahol sört és virslit adnak, és bőségtál van – mondta el a Naplónak Pongrácz István, a 20 éves Nitrokémia Véradó Egyesület elnöke.

Varga Domokos Péter

Retrovéradást egyesületük abból az alkalomból szervezett, hogy húszévesek lettek. Igaz ugyan, hogy már 1989-ben elkezdték az egyesület alakítását, de csak 1993-ban került fel a pecsét minden dokumentumra, így ettől számítják a születésnapjukat.

Alakulásukkor az ország első véradó egyesülete voltak. Már a kezdetektől nagyon jól együttműködtek dr. M. Tóth Antal főorvos úrral, a veszprémi vérellátó központ akkori vezetőjével, sok segítséget kaptak tőle. Cserébe azért, mert Balatonfűzfőn – de elsősorban gyártelepen, a Nitrokémiánál – megszervezték a véradást, részesültek a donorpénzből. Pongrácz István szerint akkoriban még a Vöröskereszt minden véradó után 600 forint donorpénzt kapott, amiből 300-at átutaltak nekik. Ez a pénz jelentette egyesületük fő bevételi forrását, ebből finanszírozták költségeiket, a közös programokat.

Donorpénz mostanában már nincs, Pongrácz István nem tudja, mi lehet az oka az elmaradásának. Állandó tagjaik száma 60–80 fő között mozog, évente általában ennyien fizetik be az 500 forintos tagdíjat. Számtalan közös eseményt szerveznek, együtt kirándulnak, részt vesznek a város programjain. Egy kicsit baráti társaság is a csapat, lehetne úgy is fogalmazni, hogy családias a hangulat – mondja Pongrácz István.

 

Pongrácz István szervezi ma is Balatonfűzfőn a véradásokat. Legutóbbi alkalommal Marton Béla polgármester is megjelent, hogy véradással segítsen a rászorulóknak (Fotó: Gáspár Gábor)

A húszéves évfordulóra szervezett véradáson 66-an jelentek meg, volt köztük két első véradó is. Azért csak ennyi, mert az Öveges szakközépből az utolsó pillanatban ezúttal mégsem engedték el a diákokat, pedig általában jó a kapcsolatuk az iskolával. Pongrácz István minden évben végigjárja az iskola osztályait, egy-egy helyszínen öt–hat percet kér, ez alatt beszél a gyerekeknek arról, miért fontos a véradás, mire használják a leadott vért, miért mondják azt, hogy egy véradó három életet is megment. (Mint ismert nem csak vérpótlásra használják fel műtétek vagy balesetek esetén, hanem vérplazmát is készítenek belőle, valamint gyógyszerek alapanyagaként is használják.)

Az egyesületnek legalább tíz olyan tagja van, akik már 200 fölötti véradók, öten pedig a 300-at is elhagyták. Az elmúlt 20 évben körülbelül 3000-en adtak vért közülük. Ez azt jelenti – az egy a hármas arányszámmal számolva – hogy a fűzfő csapat közel tízezer ember életét mentette meg. Keretes: Pongrácz István nem csak szervezőként működött közre az egyesületben, összesen 243 alkalommal adta saját vérét azért, hogy ezzel segítsen a rászoruló embereknek. Mostanában – elmúlt már 60 éves – egészségi állapota nem engedi, hogy vért adjon. 1992-ben az akkori egészségügyi minisztertől a Kiváló Véradó Szervező kitüntetés ezüst fokozatát vehette át.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!