2006.06.30. 02:23
Feszült helyzetben
A híres előd születésének 188. évfordulója tiszteletére rendezett hagyományos ünnepségen ezúttal elmaradt az ünneplés. Szabó Éva a kórház nehéz gazdas ...
A híres előd születésének 188. évfordulója tiszteletére rendezett hagyományos ünnepségen ezúttal elmaradt az ünneplés. Szabó Éva a kórház nehéz gazdasági helyzetéről beszélt, kiemelve rendkívül fontos lenne, hogy a kórház dolgozói a szakmapolitikai, az intézményi, illetve az ágazatpolitikai kérdések- ben végre összefog- janak. A megbízott főigazgató, dr. Szabados György is az összefogást hangsúlyozta, mondván, a jelen gazdasági helyzetben hosszú és nehéz küzdelem vár a kórházi dolgozókra.
Ezt követően bejelentette, hogy intézményvezetői megbízatása hamarosan lejár, s a jelenlévőknek bemutatta az új igazgatót, dr. Rácz Jenőt, akit tapasztalt szakembernek nevezett, aki minden bizonnyal elkötelezett vezetője lesz a megyei kórháznak.
Az emlékülésen a kórház előmeneteli rendszerének megfelelően megtörténtek a főorvosi, adjunktu- si, illetve az alorvosi kine- vezések, valamint tíz dolgo- zó igazgatói dicséretben részesült.