Belföld

2006.07.20. 02:25

Bor és kultúra kedden

Csopak (vi) - Az irodalom, a filozófia, a zene és a bor a főszereplője annak a négy előadásból álló sorozatnak, melyet most indított útjára a település önkormányzata a Plul-vízimalom udvarán.

Mórocz Zsolt

Tamás Jenő és Tamás Ervin Tőkétől a pohárig című könyvével ismerkedhettek az est résztvevői a csodálatos környezetben. A beszélgetést Steinhausz György kulturális tanácsnok vezette. Az alkotókat, apát és fiát nem kellett bemutatni, hiszen letették már a névjegyüket a településen. Kezdeményezésükre alakították ki az Olaszrizling tanösvényt, mely a környék szőlőművelésével, bortermelésével, a jellemző fajtákkal foglalkozik. Tizenkét tájékoztató táblán foglalják össze a tudnivalókat, s minthogy a tanösvény a pincék között vezet, meg lehet állni egy kis gyakorlati tapasztalatszerzésre.

A most bemutatott könyv az apa - Tamás Jenő - gondolatait foglalja össze a szőlőről és borról. Ebben kifejti, a bor, az emberek egyik legősibb itala, bár a vegyészek tudják, miből áll, rendkívül összetett, lényege az egység maga, az egyedi és megismételhetetlen. A könyvet Tamás Ervin tervezte és illusztrálta. A beszélgetést kóstoló egészítette ki a Tamás-pince boraiból. A szőlőterületükön főként a vidék legjellegzetesebb fajtáját, az olaszrizlinget gondozzák, de megkóstolható náluk az országunkban még kevéssé ismert, sok bortermő vidéken hódító vörösborfajta, a syrah, melynek magyarországi elterjesztésének vannak ellenzői és feltétlen hívei is.

Kitűnően illeszkedett az est hangulatához Nagy Csaba gitárduójának műsora.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!