Belföld

2006.07.03. 02:27

Rossz a rendszer

Szombaton délután a Nemzeti Fórum mintegy száz tagja, támogatója, jobbára az MDF-ből kivált vagy kizárt személyek emlékeztek a szovjet csapatok 15 évv ...

Mórocz Zsolt

Szombaton délután a Nemzeti Fórum mintegy száz tagja, támogatója, jobbára az MDF-ből kivált vagy kizárt személyek emlékeztek a szovjet csapatok 15 évvel ezelőtti kivonulására. A többség autóval érkezett a fokozottan védett területnek számító hegytetőre. Mint megtudtuk, ehhez megkapták a hatóság engedélyét.

A hallgatóságot házigazdaként köszöntő Ékes József országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy ez a vidék a szülőhazája Antall Józsefnek. Reménykedett, hogy valamikor a következő években helyet ad majd ahhoz, hogy talán Orbán Viktorral olyan közös sátrat verjenek, amely összefogja az embereket a kormány leváltására.A nagygyűlésen többen is összevetették a rendszerváltáskori célokat, szándékokat a mai állapotokkal. Für Lajos egykori honvédelmi miniszter szerint nem használtuk ki a nemzeti függetlenség visszaszerzésével kapott lehetőséget. Tovább pusztultunk itthon és a határon túl, majdnem egymillióval vagyunk kevesebben annál, mint ahányan 1990-ben voltunk. Ha nem teszünk valamit, akkor katasztrófa fenyegeti az országot - jelentette ki.Duray Miklós néhány nappal ezelőtt álmot látott, melyben Magyarország miniszterelnöke arra kérte az orosz nagykövetet, hogy szállják meg ismét hazánkat. A nagykövet azt javasolta, hogy a NATO-tag törökökhöz forduljon a kéréssel - mesélte álmát Duray. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnöke szerint benne van a magyar levegőben, hogy valamilyen árulás leselkedik ránk. Úgy vélte, az igazi veszély nem az idegen megszállás, mert azokkal együtt lehet élni, ám a saját ellenségeinkkel nem.Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke úgy vélte, hogy gyötrelmes időszak elé néz hazánk. Újra szervezkedni kell, vissza kell hódítani a határon belüli és kívüli magyar településeket, mert veszélyben vannak a kormány tervei miatt. Szerinte a 15 esztendővel ezelőtti tetthez hasonlóan azt kell mondani a hazánkban ideiglenesen állomásozó kormánynak, hogy "tovarisi konyec".A beszédek után megkoszorúzták a kilátó falán elhelyezett emléktáblákat. Ehhez az ünnepség előtt a múlt heti koszorúkat ideiglenesen elrakták a kilátó mögé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!