Belföld

2006.07.29. 02:25

Zene és zsonglőrök

Balatonalmádi (vr) - Utcafesztivál kezdődött tegnap délután a településen az Öreg-parkban a móló mellett. A rendezvény vasárnap estig tart.

Mórocz Zsolt

Tizenhét formációban összesen nyolcvan utcazenész szórakoztatja majd a közönséget Balatonalmádiban. Az utcafesztivál egyik ötletgazdája és szervezője Maitz Szilvia, aki civilben a siófoki művé- szeti iskola zenei tagozatának igazgatóhelyettese. Klaréton és szaxofonon játszik, gyakran muzsikál az utcán barátaival. Mint mondta nyolc évvel ezelőtt rendezték az első fesztiváljukat Zamárdiban, ahol csak amatőr utcazenészek léptek fel az ország minden tájáról. Most már Hévízen, Balatonalmádiban, Zalaegerszegen és Budapesten is kint voltak, illetve lesznek meghívott vendégeikkel a köztereken. Céljuk az igényes szórakoztatás és a műfaji sokszínűség bemutatása. Ennek jegyében zajlanak majd a koncertek esténként a Balaton partján is. Érdekesség, hogy programjukon korábban fellépett már a Zanzibár és a Megasztárból ismert Kontor Tamás is. A fesztivál indulójának beillő szerzeményt a szintén megasztáros Szabó Leslie írta, aki a kezdetektől az utcafesztivál mellett van. A hétvége mindkét napján lesz kézműves kirakodóvásár, rajzverseny és zsonglőrök is bemutatkoznak majd. A közön- ség pedig szavazhat a legjobbnak tartott zenés produkciókra. Az eredményhirdetés vasárnap este tíz órakor lesz az Öreg-parkban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!