Belföld

2006.10.06. 02:27

<Elutasított kifogások

Veszprém (vd) - Öt beadványt elutasított, egyet visszaküldött az első fokú választási bizottsághoz a területi választási bizottság tegnapi ülésén.

Mórocz Zsolt

Erről dr. Zsédenyi Imre tájékoztatta lapunkat. A területi választási iroda vezetője elmondta, Kékkútról a választás lebonyolításával kapcsolatban nyújtottak be panaszt, azt kifogásolva, hogy többen jogtalanul vettek részt a szavazáson. Erről a helyi választási bizottság jogosult dönteni, ez után lehet jogorvoslatért a területihez fordulni.

Az összes többi, eredmény elleni beadványt érdemi vizsgálat nélkül utasították el, mivel egyikben sem utaltak konkrét törvénysértésekre. (Ezekben az esetekben az eredmény kihirdetésekor első fokon már döntött a helyi választási bizottság. Ezért volt másodfokon illetékes a terü- leti bizottság.) Mindegyik beadványban arra hivatkoztak csupán, hogy túl kicsi volt a különbség a szavazatok között, illetve olyan magas volt az érvénytelen voksok száma, hogy elméletileg nyerhetett volna a másik fél is. Ezért utasítottak el egy beadványt Zánkáról, kettőt-kettőt pedig Ajkáról és Veszprémből. Az el- utasítottak három munkanapon belül a bírósághoz fordulhatnak. Zsédenyi Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy minden más esetben tegnap délután négy órakor lejárt a kifogások benyújtásának határideje.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!