Belföld

2006.10.21. 02:26

Évadzáró kempingtalálkozó

Pápa (kiss) - Egy sátorhely sem maradt üresen a Várkert für- dő szomszédságában található termálkempingben. A Magyar Camping és Caravanning Club (MCCC) a hétvégén itt tartja évadzáró találkozóját.

Kiss Nikolett

Már tegnap este ki lehetett volna tenni a megtelt táblát a pápai termálkempingnél, az országos találkozóra ugyanis 360 lakóegység, azaz ezernél is több ember érkezését várták a szervezők.

A többség estig meg is érkezett. Gyürky László, az MCCC elnöke elmondta: a 41 éves szervezet a magyar kempingezőket tömöríti, idén 1700 család váltott tagsági kártyát náluk.

A szervezet egyébként évente rengeteg találkozót szervez, köztük a három legnagyobb esemény az évadnyitó, a nemzeti találkozó és az évadzáró. Ez utóbbi az idén először itt, Pápán. - Minőségi kempingezésre szeretnénk lehetőséget nyújtani tagjainknak, ezért is választottuk a pápai kempinget, amelyik valóban magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt - folytatta az elnök. De természetesen a hosszú hétvége során minél többet szeretnénk megmutatni a városból, a környék ne- vezetességeiből, gasztronómiájából is az ország minden tájáról, sőt több külföldi országból érkezett vendégeink számára.

Ma délelőtt a megnyitó- ünnepség után folklórműsor, gulyásparti, családi vetélkedő, hastáncbemutató és karaoke is szórakoztatja a vendégeket, vasárnap városnéző túrák indulnak, az esti záróünnepségen fellép a veszprémi Bonita tánccsoport, és nem maradhat el az évadzáró kempingbál sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!