Belföld

2007.01.10. 03:27

SCD: új fejezet a Balatonnál

Tapolca (kiss) - Százmilliárd forint értékben hét év alatt 21 településen 28 projektet felölelő fejlesztési programot valósít meg a Balaton-parti kempingeket tulajdonló SCD Csoport. Az első beruházások már idén elkezdődnek.

Kiss Nikolett

Hivatalosan a tegnapi nappal indult az SCD Csoport balatoni fejlesztési projektje, amely a legnagyobb volumenű beruházás hosszú évek óta a tónál - mondta Jászai Gellért elnök a Hotel Pelionban megrendezett Balaton-fejlesztési konferencián.

A régió életét, megítélését is megváltoztathatja a beruházás, amely több mint százmilliárd forint értékű, és 1b500- 1800 új munkahely létesítését teszi lehetővé. Az ingatlanfejlesztő társaság vezetése reményét fejezte ki, hogy jelentős gazdaságélénkítő hatása is lesz a fejlesztéseiknek. Mindezeken túl céljuk, hogy a térség a magyar és külföldi turisták számára is vonzó úti céllá váljon. A számítások szerint a KPMG cég magyar és nemzetközi szakértőivel kidolgozott program során csaknem húszezer minőségi szálláshely létesül, ezzel a tónál eltöltött vendégéjszakák száma 30 százalékkal növekedhet. A jelenlegi klasszikus kempinghelyek száma ugyanakkor egyharmadára csökken. A projekt két zászlóshajója a balatonfüredi és zamárdi beru-házás: előbbinél 21 hektáros területen 12,6 milliárd forint értékben ötcsillagos szállodát, éttermi, sport-, wellness- és szórakoztató szolgáltatásokat, valamint luxusüdülőházakat létesítenek a tervek szerint 2010-ig. Zamárdiban pedig 15 milliárd forint értékben felnőtt gyerekvilág fantázianéven szórakoztató központot hoznak létre, ahol helyet kap egy akvapark, akvá-riumok, éttermek, kulturális műhelyek, kamaraszínpad, mozi és további számos szórakoztató létesítmény. Ezenkívül többek között Badacsonyban Szőlőskert hotel és borászda néven a borra és a gasztronómiára helyezik a hangsúlyt, Alsóörsön a sportra, de lesz horgászfalu, ökofalu, jachthotel és megmarad az akali naturistakemping is. A beruházást 20-25 százalékban saját erőből finanszírozza a társaság, 50-70 százalékban pedig banki hitelből, de bíznak az európai uniós forrásokban is.

Dr. Ujhelyi István államtitkár előadásában elmondta: a következő hét évben az állam kiemelten támogatja a minőségi fejlesztéseket. Az SCD Csoport beruházási szándéka egyezik a kormányzat stratégiájával - mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!