Belföld

2007.07.10. 02:28

Eperjes: lássuk a pályázatot!

Veszprém (vr) - Eperjes Károly, a népszerű Kossuth-díjas színész lapunknak azt mondta: nincs kizárva, hogy művészeti vezetőként esetleg pályázik majd a Pető-fi Színházhoz.

Varga Róbert

A színházi kulisszahírek élén áll több városban is. Eperjes Károly nevét összefüggésbe hozták a győri teátrum igazgatói pályázatával és most a veszprémivel is. A kedvelt művész lapunknak azt nyilatkozta: nagyon előrementek az időben a találga-tók. Egyelőre még sem Győrben, sem pedig Veszprémben nincs kiírva a pályázat. Ő csak azok ismeretében tud dönteni.

Ami viszont biztos, hogy igazgató sehol nem szeretne lenni, viszont művészeti vezetést olyan helyen vállalna, ahol a ma egyre divatosabb művészi blöff és modern lila köd helyett jó, igényes, igazi színházat szeretnének az embereknek adni. Azt azonban Eperjes Károly nem kívánta megmondani, hogy kivel társulna ebből a célból, de jelöltjei azért vannak. Amikor a veszprémi teátrummal kapcsolatos szeptemberi pályázatról kérdeztem, azt vála-szolta: előbb látnia kellene a kiírást, azt, hogy mit akar a megye és a város a színházzal, milyen körülményeket biztosítanának a működtetésre, egyáltalán, milyen értékrendű teátrumot szeretnének a Petőfiből. Ennek tükrében és ismeretében gondolkodna el azon, hogy pályázzon Veszprémbe vagy sem. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy tudja-e, milyen nehéz gazdasági helyzetben van az intézmény, azt felelte: olvasta az újságokban, és épp a körülmények miatt sem tartja célszerűnek, hogy idő előtt nyilatkozzon bármiről is a veszprémi teátrummal kapcsolatosan.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik