Belföld

2007.11.28. 03:29

Sztrájk is meg nem is

Körkép (mti, ni, szj) - Országosan mintegy 3-4 ezer menetrend szerinti autóbuszjárat nem közlekedett a Volán-társaságoknál a tegnap reggel hét órakor befejeződött országos sztrájk idején. Megyénket is érintette a munkabeszüntetés.

Barták Péter

A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), az Autóbuszközlekedési Dolgozók Uniója (ADU), a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége azért hirdetett sztrájkot kedden üzemkezdettől hét óráig, hogy az autóbusz-vezetők korkedvezményre jogosító ideje ne függjön a vezetett jármű típusától. Korcsolayné Kovács Krisztina, a KKSZ elnöke úgy értékelte, hogy sikeresek voltak a helyi sztrájkok, amelyeken szinte 100 százalékos volt a részvétel a buszvezetők körében, kivéve a Balaton Volánt, ahol felvették a munkát. Az mti tudósítóinak helyszíni jelentései szerint a buszpályaudvarokon alig voltak utasok a sztrájk ideje alatt, a munkabeszüntetést követően rendben elindultak a járatok. A Bakony Volán pápai dolgozói szolidaritásukról biztosították az országos sztrájk résztvevőit. Mint azt Bóka István pápai forgalmi üzem- igazgatótól megtudtuk, a járatok reggel üzemkezdettől öt óra húszig menetrendszerűen közlekedtek, majd a volánosok hat húszig egy órára közösséget vállaltak a sztrájkolókkal. Ebben az időszakban is közlekedtek azonban a helyi, az iskolai és a szerződéses járatok. Hat óra húsztól a közlekedés a menetrendben foglaltak szerint folytatódott.

Összesen nyolc járatot érintett a tegnap reggel 5.30 és 6.30 közötti időszakra meghirdetett demonstráció a Somló Volán területén. Erről Szabó József, a vállalat termelési igazgatója tájékoztatta lapunkat. Mint elmondta, a sümegi területi igazgatóságon minden járat elindult a menetrend szerinti időben, Tapolcán pedig egy járat indult a menetrendhez képest negyedórás késéssel. Ajkán hét autóbuszt érintett a demonstráció, amelyek a jelzett időtartamban közlekedtek.

A MÁV közlése szerint a Volán-sztrájk alatt nem nőtt kiugróan a személyforgalom a vasúti vonalakon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!