2008.04.16. 02:27
<u>Lapok az online világ küszöbén</u>
<b>Tapolca</b> - Úgy tűnik, most már tényleg megkerülhetetlen az online világ, ami a lapkiadásban is döntő változásokat körvonalaz.
Az internet elterjedése, ezzel együtt a hirdetési lehetőségek bővülése jelzés a nyomtatott sajtó számára. A Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) 10. szakmai konferenciáján Kázmér Judit elnök (lapcsoportunk egyik ügyvezető igazgatója) a megnyitón úgy fogalmazott, a lapkiadás útja az on-line világába vezet.
Azonban az is tény, hogy a robbanásszerűen fejlődő internet és a papír nem ellenségei egymásnak, hiszen a világon még mindig legalább négyszázmillióan forgatnak napilapot. Tehát e két tényező, legalábbis egyelőre, egymást erősítő szegmense a lapkiadásnak.
Több előadás témája érintette a digitális világ lapokra, emberre, olvasói szokásokra gyakorolt hatását
A tapolcai Hotel Pelionban rendezett kétnapos konferencián több előadás témája érintette a digitális világ lapokra, emberre, olvasói szokásokra gyakorolt hatását, a sajtó, a médiavilág szerepét, jövőjét.
A résztvevők ma még áttekintik a lapterjesztéssel összefüggő problémakört, szó lesz a digitális újságírásról, tartalomszolgáltatásról, a civil újságírásról, majd a lapkiadásban dolgozó szakemberek kerekasztal-beszélgetésen fejthetik ki véleményüket, elképzeléseiket a lehetséges megoldásokról, üzleti modellekről.