2008.08.13. 02:28
<u>Gyorshajtásért adják a legtöbb bírságot</u>
<b>Veszprém</b> - Természetvédelmi bírság, tiloson való áthajtás, összességében 4356 közigazgatási határozat született május elseje, az objektív felelősség bevezetése óta a megyében.
A bírságok összege 30 és 150 ezer forint közötti, a legmagasabb, 300 ezer forintos bírságot jelentő büntetést nem postáztak a megyében senkinek.
R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta: Veszprém megyébe küldték ki a régióban a legkevesebb, 4356 határozatot. (Komárom-Esztergom megyébe 7045, Fejérbe pe-dig 9296 határozatot küldtek. Utóbbi adat a második legmagasabb az országban a Pest megyei után.)
A leggyakrabban sebességtúllépés miatt kaptak közigazgatási bírságot a megyében élő autósok, ilyen jellegű határozat csaknem háromezer született az elmúlt negyedévben.
Ezek között a legmagasabb 130 ezer forintos volt; két autóst büntettek meg ekkora összegre, egyik jármű 40 kilométeres megengedett sebesség helyett 89-cel, a másik 50 helyett 107-tel hajtott.
Több mint 1174 esetben piros jelzésen való áthaladás miatt szabtak ki 100 ezer forintos bírságot, érdekesség, hogy Tatabányán és Székesfehérváron egyetlen ilyen határozat sem született. (Ezzel a témával egyébként a Napló külön foglalkozott.)
Hét, egyenként 150 ezer forintos büntetést kaptak azok a sofőrök, akik a Wesselényi strand előtt, a természetvédelmi területnek számító Öregpark olyan helyszínein parkoltak, ahol tilos.
A szóvivő megjegyezte, hogy a pénzbírság kiszabásakor a hatóságnak nincs mérlegelési jogköre, így eredménytelen az a fellebbezés, amit az enyhítésért nyújtanak be, legfeljebb részletfizetésre van lehetőség.