Belföld

2009.06.05. 02:28

Életfa: gyógyír a trianoni sebre - A leválasztott kenyérhéjról

Tapolca - Ez a város nem felejtette el, hogy mit jelent Trianon - jelentette ki az ünnepi szónok, Varga Norbert, a Nyugat-magyarországi Egyetem tanára.

Szijártó János

A Köztársaság téri emlékműnél tartott beszédében Varga Norbert hangsúlyozta, azt várták tőlünk, magyaroktól, hogy amnéziás betegként felejtsük el az elszakított nemzetrészeket, de ez nem következett be. 

Ehhez kapcsolódva szólt új kezdeményezésükről, az Életfa-összefogásról, amely Ősz Róbert iparművész javaslata alapján indult el. Eszerint minden magyar településről egy maroknyi földet gyűjtenek össze, amit majd egy nyilvános, nagy ünnepségen egyesítenek. Ebből aztán a települések kapnak egy maréknyit, amit az összetartozás jegyében egy őshonos fa (nagy levelű hársfa) elültetésénél helyeznek vissza a földbe mindenhol. A tapolcai maréknyi földet özvegy Ács Jánosné adta át a város nevében. 

Az idén Eperjes Károly színművész is részt vett a nyolcvankilenc évvel ezelőtt történtekre való megemlékezésen. Szellem és ne hús tegyen magyarrá, s nőjünk az ég felé testvérnépek közt mint a fák, kiket mennyből táplál a Nap - idézte Babitsot.

Mi vagyunk az egyetlen nép Trianon óta, amit saját maga vesz körül, olyan vagyunk, mint a kenyér, amelynek leválasztották a héját a béléről - tette hozzá Eperjes Károly, majd elszavalta József Attila A számokról című versét. 

Az ünnepségen a történelmi egyházak helyi képviselői is megszólaltak, Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, Császár László polgármester és Varga Norbert nemzetiszínű szalagot kötött az emlékműre, a Tapolcai Kamarakórus pedig tiszta hangokkal, témáját tekintve az évfordulóhoz illő kórusművekkel tette emlékezetessé az idei június negyedikét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!