Belföld

2009.08.19. 02:27

A megye hét természeti csodája

Veszprém - A Monostorapátinál található Hegyesd, a szentbékkállai kőtenger, a Cuha-völgy, a tihanyi Belső-tó, az úrkúti védett geológiai feltárás, a veszprémi Benedek-hegy és a bakonybéli Szent Kút lett a megye hét természeti csodája.

Kiss Nikolett

Csaknem száz, a megye minden pontját felölelő jelölés érkezett az Egészség és Egység a Természettel Egyesület felhívására, amely a megye hét természeti csodáját kereste. A szavazatok alapján huszonegyre szűkült a mezőny.

A huszonegy természeti csodából a végső hetet a zsűri: Albrecht Sándor újságíró, Fenyvesi Ottó költő, a Vár Ucca Műhely irodalmi folyóirat főszerkesztője és Kovács Endre fotóművész választotta ki. 

Stéger Ildikó,
a szervező egyesület elnöke elmondta: a kampánnyal az a céljuk, hogy a megye értékeit őrizzék és ismertté tegyék a megyehatárokon túl is. 

A most győztes helyszínekre túramozgalom indul jövőre, de tervezik azt is, hogy képekkel, versekkel, tájékoztatókkal tűzdelt kiadványt jelentetnek meg. 

Jövőre pedig a tervek szerint az épített örökség emlékeit veszik górcső alá. A győztesek a díjat holnap a Szegről szegre Veszprém városa 1000 éves ünnepi fényben rendezvény keretében vehetik át a Laczkó Dezső Múzeum előtti téren.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!