Belföld

2010.07.07. 04:45

Ingyen adott tulajdonba egy ingatlant az MNV volt vezetője

Budapest - Leváltása előtt három nappal írta alá Kamarás Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatója azt a szerződést, amellyel egy legalább félmilliárd forintos budai, XII. kerületi állami ingatlant térítésmentesen átad a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványnak - írta a Magyar Nemzet szerdai számában a szerkesztőség birtokába került szerződésre hivatkozva.

MTI

Az MNV volt vezetője szerint egyeztetett a tranzakcióról az állami cég új vezetésével, Halasi Tibor, az MNV igazgatósági elnöke, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára erre nem emlékszik - olvasható a lapban.

A 4500 négyzetméter alapterületű ingatlan bruttó értéke 560 millió forint.

A Magyar Nemzet szerint a megállapodásnak van olyan pontja is, amely az ingatlan értékesítésére is lehetőséget biztosít. "Amennyiben a közalapítvány kulturális, szociális és hitéleti céljait másképp nem tudja ellátni, eladhatja a budai ingatlant az MNV "egyidejű tájékoztatása" mellett" - áll a lapban. 

Kamarás Miklós a Magyar Nemzetnek hangsúlyozta, hogy a választások után minden egyes kérdésről és döntésről egyeztettek Halasi Tiborral, akit a Fidesz az MNV ellenőrző bizottságába delegált. Hozzátette, hogy a szóban forgó ingatlan átadására "törvényi kötelezettsége" volt, így nem mérlegelhettek.

Halasi Tibor a lapnak elismerte, hogy volt együttműködés Kamarás Miklóssal a választások után, a konkrét esetre azonban nem emlékszik.

Zoltai Gusztáv, a közalapítvány társelnöke elmondta: az ingatlan a második világháború előtt az izraelita hitközség tulajdonában lévő egyházi menedékházként működött, majd az 1945-ös államosítás után a kanadai nagykövetség költözött ide. Miután a diplomáciai testületnek már nem volt szüksége az ingatlanra, azt az államtól visszaigényelte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

Zoltai Gusztáv a lapnak azt mondta, hogy a közalapítvány 1997-es alapító okiratában az állam vállalta induló vagyon rendelkezésre bocsátását, amit máig nem teljesítettek maradéktalanul. A mostani ingyenes átadás ezt a hiányt pótolta - olvasható a lapban.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!