Belföld

2010.08.11. 10:54

A Jobbik eltörölné a regisztrációs adót

Budapest - A Jobbik eltörölné a regisztrációs adót és a jelenlegi 50-ről 125 köbcentiméterre emelné a segédmotor-kerékpárok lökettérfogat-határát.

MTI

Volner János, a párt szakpolitikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján jelezte, javaslataiktól több állami bevételt, illetve a nagyvárosi légszennyezés csökkentését várja.

Az ellenzéki képviselő szerint a Fidesz-kormánynak észre kellene vennie, hogy a 2003-ban bevezetett regisztrációs adó miatt egyre többen vásárolnak külföldön gépkocsit, ezért az állam jelentős bevételtől esik el.

Volner János arra is felhívta a figyelmet, hogy a regisztrációs adó miatt már az Európai Unió is kifogást emelt, mert azt a közösségi joggal ellentétesnek tartják.

A szakpolitikus úgy látja, a regisztrációs adó fenntartása ugyanúgy jelentős károkat okoz a magyar költségvetésnek, mint a magas üzemanyagárak, ami miatt a Magyarországon átutazó külföldi kamionosok és a magyar fuvarozók nagy része inkább a környező országokban tankol.

Volner János közölte azt is, hogy a parlament gazdasági és informatikai bizottsága közlekedési és infrastrukturális albizottságának tagjaként kezdeményezte a 125 köbcentiméteres lökettérfogatú kismotorok segédmotor-kerékpárrá történő minősítését.

Mint mondta, meggyőződése, hogy ezzel a lépéssel csökkenhetne a nagyvárosok zsúfoltsága, jelentősen csökkenhetne a légszennyezés és parkolóhelyek tömegei szabadulhatnának fel.

Volner János szerint nagyon sok autóst jelenleg az tart vissza a városi robogós közlekedéstől, vagy az elővárosi, agglomerációs ingázástól, hogy az 50 köbcentiméteres lökettérfogatú segédmotor-kerékpárokat veszélyesnek tartják, mivel azokkal nem lehet felvenni a városban közlekedők tempóját.

A szakpolitikus törvénymódosítást kezdeményezett, illetve határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlés elé a két ügyben.

Volner János sajtótájékoztatóján szó esett a rendőrség tevékenységéről is. Az ellenzéki politikus azt hangoztatta, hogy a Jobbik szerint a kormánynak arra kellene használnia a rendőrséget amire való: a bűnözők elleni fellépésre.

Utalt arra, hogy miközben július 4-én több mint ezer rendőrt vezényeltek egy megemlékezésre (a gárdisták egy évvel korábbi Erzsébet téri "elhurcolására" emlékeztek), aközben - a police.hu-n látható információ szerint - aznap délután egy VIII. kerületi helyszínről elloptak egy gépkocsit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!