Belföld

2010.08.17. 12:49

MSZP: brutális távhődíjemelés várható

Budapest - Brutális távhődíjemelés várható az önkormányzati választások után - jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

Az MSZP azt várja a kormánytól és magától Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy álljon ki a nyilvánosság elé, és még az önkormányzati választások előtt mondja ki azt a mondatot, hogy "nem lesz távhőáremelés" - tette hozzá.

Szanyi Tibor kiemelte: a lakossági hődíj emelkedésének hatására egy fővárosi 50 négyzetméteres panellakásban élő 20 ezer forinttal fog többet fizetni. Ez az MSZP számára elfogadhatatlan - tette hozzá.

Élő Norbert, az MSZP X. kerületi polgármesterjelöltje szerint az, hogy szeptemberben éves szinten 10,5 százalékkal emelkednek a lakossági hődíjak, a forint/dollár árfolyam gyengüléséből adódik.

"Ha Orbán, Kósa és Szijjártó urak nem rontják el a magyar gazdaságpolitikát", akkor 260 forint vagy az alatt lenne az árfolyam - mondta.

Úgy vélekedett: kontár gazdaságpolitika okozza a lakossági hődíjak emelkedését. Ezt megúszhattuk volna, "ha Orbán Viktorék nem szabadságharcost játszanak az IMF-fel, hanem leülnek velük tárgyalni" - tette hozzá.

A szocialista politikus szerint a kormányfő politizál, és nem törődik azzal, hogy mi lesz a gazdasággal.

A Főtáv Zrt. hétfőn közleményben jelezte: az energiabeszerzési költségek 2010. második negyedévi növekedése következtében szeptemberben éves szinten 10,5 százalékkal emelkednek a lakossági hődíjak. A növekedés csak a hődíjat érinti, az alapdíj változatlan marad.

Szanyi Tibor arra az újságírói felvetésre, hogy a Fővárosi Közgyűlésen belül alakult, az elmúlt évek beruházásait vizsgáló bizottság jelentése szerint 60 milliárd forint kárt érte a fővárost, azt válaszolta: arra kér mindenkit, a Fideszt is, hogy az önkormányzati választások végéig ne riogassák az embereket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!