Belföld

2010.08.17. 13:28

Tanárjukat bántalmazták francia diákok Budapesten

Budapest - Garázdaság miatt eljárást indított a rendőrség három francia diák ellen, akik hétfőn kora este Budapesten, az I. kerületi Döbrentei téren bántalmazták kísérő tanárukat - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t; Tafferner Éva közlése szerint az eljárást a francia hatóságok folytatják le.

MTI

Mint a szóvivő elmondta: egy magyar nő tett bejelentést arról, hogy fiatalok bántalmaznak egy felnőttet. A tanárt könnyű sérülésekkel a Szent János Kórházba szállították, majd kiengedték.

A rendőrök előállították a három fiatalt, a francia nagykövetség munkatársának jelenlétében kihallgatták őket, majd szabadon távozhattak. Mivel az ügynek mind a sértettje, mind a gyanúsítottak francia állampolgárok, kár pedig nem keletkezett, a vonatkozó egyezmény alapján a francia hatóságok folytatják le az eljárást.

A szóvivő arra a kérdésre, hogy a diákok valóban azért bántalmazták-e tanárukat, mert a mobiltelefonján pedofil képeket találtak, azt mondta: erről nincs információ, a történteket a továbbiakban a francia hatóságok vizsgálják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!