Belföld

2012.03.02. 17:48

A PTE volt főigazgatója nyomozati anyagokat tett közzé a blogján

Nyomozati dokumentumokat hozott nyilvánosságra a blogján Imhof Gábor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt gazdasági főigazgatója egy ellene folyó bírósági eljárással kapcsolatban.

MTI

Mint a pecsiujsag.hu-n pénteken megjelent, a volt főigazgató a www.imhof.hu címen elérhető blogjára február 25-étől kezdve tett fel több, az ellene tavaly indított eljárással kapcsolatos dokumentumot, s ez a lépés a hazai jogtörténetben "minden bizonnyal kuriózumnak számít".

 

 

A gyanú szerint Imhof Gábor, bár a megbízását hónapokkal korábban visszavonták, 2011 augusztusában 3 millió forintért próbált irodatechnikai eszközöket vásárolni az egyetem által rendelkezésére bocsátott bankkártyájával. A rendőrség tavaly szeptember 2-án vette őrizetbe a volt főigazgatót készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés bűntettének megalapozott gyanújával, majd előzetes letartóztatásba helyezték, amelyet a Pécsi Városi Bíróság pénteken hosszabbított meg április 26-ig. A pecsiujsag.hu azt közölte, hogy a vádlott és védője fellebbezett, így másodfokon a Pécsi Törvényszék hozhat jogerős döntést az ügyben.

A blogon közzétett dokumentumok között vannak az üggyel kapcsolatos egyetemi belső vizsgálati anyagok, hagyományos és elektronikus levelek, bankkártya-nyilvántartás és -kimutatás, bírósági iratok, továbbá egy, az egyetem és a gyanúsított közötti megállapodás.

Papp Géza, Imhof Gábor ügyvédje az MTI-nek úgy nyilatkozott: nem tudott arról, hogy ügyfele a dokumentumokat nyilvánosságra fogja hozni. Más tekintetben nem kívánta kommentálni az esetet. Az MTI azon kérdésére, hogy a nyomozó hatóság által védence elé tárt dokumentumok nyilvánosságra hozatalához volt-e joga az ügyfelének, Papp Géza elhárította a választ.

A PTE volt gazdasági főigazgatója egy másik ügyben is érintett: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hivatalosan 2010 áprilisától, titkos módszerekkel 2008 novembere óta folytatott nyomozást a PTE gazdálkodásával összefüggésben bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt. A január 27-én lezárt nyomozás eredményeképp az érintetteket azzal gyanúsítják, hogy bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!