Belföld

2012.04.25. 18:10

Kedvezően fogadják a piacok az IMF/EU-tárgyalások hírét

Forinterősödést, állampapírpiaci hozamcsökkenést és részvénypiaci ralit hozott az Európai Bizottság szerdai bejelentése, miszerint készen áll a tárgyalások megkezdésére egy elővigyázatossági hitelkeretről.

MTI

Az IMF/EU-hitelkeret nagysága a tárgyalásokon dől majd el, ugyanakkor Magyarország még a megállapodás előtt kiléphet a nemzetközi kötvénypiacra.

Forinterősödés

Szerdán délután négykor az eurót 288,05 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a kedd délutáni 294,11 forinttal. Kora délután 286,57 forinton is jegyezték az eurót, ami mindössze egy forinttal tér el a február 21-én 285,56 forinton elért idei forintárfolyam-csúcstól.

Szerdai legerősebb jegyzésén a forint négy és fél százalékkal erősebb a hétfő délutáni 299 forint feletti eurójegyzésnél. Az idén január 5-én elért mélypontjához képest pedig szerdai legerősebb árfolyamán a forint már csaknem 12 százalékkal erősödött.

Londonban az irányadó ötéves magyar szuverén kötvényadósság törlesztési leállása elleni határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama szerda délután 539 bázispont környékén mozgott az előző esti 570,29 bázispont után. A hét elején még 600 bázispont körüli magyar CDS-árazásokat mértek.

Jelentős erősödéssel reagált a Budapesti Értéktőzsde is a brüsszeli hírekre

A BÉT részvényindexe, a BUX kora délutánra több mint 4 százalékkal emelkedett és ismét 18 ezer pont fölé nőtt az értéke. Az index utoljára április 10-én zárt 18 ezer pont fölött, azóta szinte folyamatosan csökkent az értéke.

Varga Zoltán elemző elmondta: bár a nemzetközi befektetői hangulat is javult, a magyar piac az európai tőzsdeindexeket felülteljesítve emelkedett, amit egyértelműen a bizottság döntése indokol. Úgy vélte, hogy amennyiben a nemzetközi befektetői környezet pozitív marad, úgy néhány napig még kitarthat az erősödés a hazai részvénypiacon.

A tárgyalások megkezdésének várható időpontjáról az Európai Bizottság szóvivője egyelőre nem adott felvilágosítást, mint mondta, először egyeztetni kell az érintettekkel, köztük az Európai Központi Bankkal.

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint akár két héten belül Magyarországra utazhat az IMF és az EU tárgyalóküldöttsége, miután szabaddá vált az út a finanszírozási csomagról szóló tárgyalások megkezdése előtt, de továbbra is megvan annak a kockázata, hogy a tárgyalási folyamat elhúzódik.

Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója közölte ugyanakkor azt is, az RBS hosszú tárgyalássorozatra számít, tekintettel "az eddig történtekre", és arra, hogy valószínűleg a tárgyalások során is felmerülnek vitás kérdések.

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter közölte: a tárgyalások időtartamát még nem lehet meghatározni, a hitelkeret nagyságáról is a tárgyalóasztalnál kell dönteni. Hozzátette, egy ilyen tárgyalás normálisan is több hétig szokott tartani, ám a jelenlegi nemzetközi pénzügyi helyzetben a szokásosnál hosszabb időt vehet igénybe.

A lényeges politikai döntés után most a következő lépés szakértői szinten egyeztetni a tárgyalás menetrendjét, ezt követően lehet a kezdés időpontjáról beszélni - mondta a miniszter.

Magyarországi makroelemzők szerint már a nyáron létrejöhet a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval. Suppan Gergely elemző szerint ha Brüsszel nem emel kifogást a Széll Kálmán Terv 2.0 programmal szemben, akkor azt az IMF is el fogja fogadni. Szerinte újabb kiigazító lépésekre nem lesz szükség.

Elmondta, hogy ha sikerül gyorsan megállapodni a nemzetközi szervezetekkel és Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, akkor a hitelminősítők már a nyáron visszavonhatják Magyarország negatív kilátását.

Árokszállási Zoltán elemző szerint a következő hetekben derülhet ki, mikor kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások a nemzetközi szervezetekkel. Az év végén az euró árfolyama 280-285 forintos szint körül stabilizálódhat - vélte.

Az elemzők szerint bővül a mozgástere a jegybanknak, enyhülhet az árnyomás. Suppan Gergely szerint a benzin ára akár már a jövő héten csökkenhet. Árokszállási Zoltán közölte, ha sikerül gyorsan megállapodni a nemzetközi szervezetekkel, a monetáris tanács az év vége felé többször is csökkentheti az alapkamatot.

Pleschinger Gyula nem zárja ki, hogy Magyarország még az IMF/EU-hitelmegállapodás megkötése előtt kilép a nemzetközi kötvénypiacra. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán elmondta: azt azonban rossz üzenetnek tartaná, ha kibocsátás a tárgyalások megkezdését is megelőzné.

Az államtitkár informális értesülései alapján a hiteltárgyalások megkezdődhetnek, amint a magyar parlament jóváhagyja a jegybanktörvénynek az Európai Unió által kívánt módosítását. "Azt hiszem, ez heteken belül megtörténhet" - mondta.

Közölte: Budapest arra számít, hogy a tárgyalásokon gyors megállapodás születik, mert a felek véleménye "a gazdaságpolitika lényegét tekintve" nem áll távol egymástól. Jelezte: a magyar kormány beleegyezett, hogy Simor András jegybankelnök mandátumának lejártáig nem növelik a monetáris tanács tagjainak számát és nem neveznek ki harmadik alelnököt.

Az MNB megnyugvással vette tudomásul, hogy a kormány az uniós alapszerződés szellemében garanciákat vállalt a jegybanki függetlenség biztosítása érdekében.

A tárgyalások feltételeként Brüsszelben korábban rendszeresen megemlítették, hogy biztosítani kell az MNB függetlenségét. E kérdésben a bizottság januárban kötelezettségszegési eljárást indított. Most a kifogásokra adott válaszok nyomán a testület úgy döntött: kész lezárni az eljárást. Ez akkor történik meg, ha a parlament elfogadja azokat a törvénymódosításokat, amelyek tervezetét a kormány eljuttatta Brüsszelbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!